bezár
 

irodalom

2009. 05. 17.
Sajtófesztivál: optimista a lapkiadók elnöke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyarországon háromezer sajtótermék jelenik meg, és majdnem nyolcmillió ember olvas rendszeresen - mondta a Sajtófesztiválon mondott megnyitójában szombaton Budapesten, a Vörösmarty téren Kázmér Judit, a szervező Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnöke

prae.hu

A nyomtatott lapok szerepét folyamatosan veszi át az internet, de a világhálót böngészők kilenctizede újságot is olvas - jegyezte meg.

Hozzátette: "vannak jó híreink és van komoly utánpótlás is", hiszen eredményes a lapkiadók olvasásra nevelési programja, amelynek keretében rendszeresen küldenek iskolákba újságokat.
    
A most harmadik alkalommal megtartott eseményen az MLE hetvennégy tagszervezete közül hozzávetőleg félszáz vesz részt kiállítóként, köztük a Magyar Távirati Iroda is. Az MTI egyebek mellett a Kor-képek című fényképalbum-sorozat köteteit és a FOTÓS SZEM című folyóiratot kínálja az érdeklődőknek.
    
A szervezők kora délutáni becslése szerint az esti zárásig húszezren keresik fel a rendezvényt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Brnói napló, negyedik rész
Az Életünk folyóirat téli számáról
A Két semmi közt Nemes Nagy-válogatáskötet bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 1-2. számáról

Más művészeti ágakról

színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
Daniil Trifonov Bach-klipjéről
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés