bezár
 

film

2019. 08. 30.
Egy hónap múlva Szemrevaló Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy hónap múlva, szeptember 26. és október 6. között rendezik meg idén a budapesti Művész moziban a Szemrevaló, azaz Sehenswert Filmfesztivált, értesítették a szervezők a prae.hu művészeti portált. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete immár nyolcadik alkalommal ad ízelítőt a német nyelvterület filmkultúrájából, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. 11 nap alatt 5 tematikus blokkban 18 filmet nézhet majd meg a közönség.

A program elsősorban társadalmi és lélektani kérdésekkel foglalkozó nagyjátékfilmeket kínál, de több vígjáték és dokumentumfilm is lesz a kínálatban, köztük A Bauhaus 100 éve. Az idén elhunyt Bruno Ganzra a fesztivál egyik utolsó filmjével és néhány régebbi, legendás alakításának bemutatásával is emlékezik, a nemrégiben elhunyt brazil énekes, a bossa nova "atyja” előtt pedig a Hol vagy, João Gilberto? című dokumentumfilm tiszteleg.

A fesztivál nyitófilmje a Kontroll nélkül című német dráma, mely az idei Berlinalén Ezüst Medve díjat nyert. A szívszorító történet hőse a kilencéves Benni. Szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, akinek mintha sehol nem jutna hely – az állami szervezetek és szakemberek tanácstalanul adják őt tovább egymás között, agresszív kitöréseivel ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját – aki azonban lemondott róla.

A program egyik legizgalmasabb, valós eseményeket feldolgozó darabja az idei Német Filmdíjon hat díjat nyert Gundermann című német film, mely a keletnémet énekes – és STASI-ügynök –, Gerhard Gundermann életét mutatja be. A Zwingli című svájci film 1519-ben játszódik Zürichben. Főszereplője egy fiatal pap, akinek forradalmi gondolatai majdnem polgárháborút szítanak. A trafikos című osztrák film pedig Robert Seethaler nemzetközi bestsellere alapján készült: megrázó történet egy fiatalemberről, aki Bécs náci megszállása idején köt barátságot Sigmund Freuddal. A híres pszichiátert az idén elhunyt Bruno Ganz alakítja, akire a fesztivál néhány régebbi filmjének vetítésével is emlékezik.

A Bauhaus 100 éve című dokumentumfilm az iskola 1919-es alapításáról mesél, megvilágítja a Bauhaus fejlődését és változásait az 1933-as bezárásáig. A Girl from Ipanema és számos bossa nova világsláger szerzője, João Gilberto harminc évig teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. A Hol vagy, João Gilberto? című dokumentumfilmben Georges Gachot elhatározta, hogy megkeresi a legendás zenészt. Végül a Talajt vesztve című osztrák pszichodráma Maria Kreutzer rendezésében egy testvérpár kapcsolatán keresztül beszél „a mindannyiunkban ott lakozó sötétségről“.

Október elején a filmek egy részét Szegeden, Pécsett és Debrecenben is vetítik majd. A program további részleteiről, valamint a vetítések utáni beszélgetésekről és közönségtalálkozókról hamarosan részletes tájékoztatót küldünk.

A teljes program itt, a fesztivál Facebook-oldala itt érhető el.

Forrás: Szemrevaló/Sehenswert

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés