bezár
 

film

2019. 09. 22.
Kilenc filmet vetítenek az idei Mozinet Filmnapokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenc filmet vetítenek az idei Mozinet Filmnapokon Kilenc film szerepel a 9. Mozinet Filmnapok idei programjában; a mustrát október 17. és 20. között rendezik meg Budapesten és több vidéki városban.

A filmek között szerepel többek között Pong Dzsunho dél-koreai rendező az Élősködők (Parasite) című alkotása, amely idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb elismerését, az Arany Pálma-díjat nyerte el, de a filmnapokon lesz a Valan - Az angyalok völgye című magyar film premierje is.

Mint írják, Pong Dzsunho (A gazdatest, Snowpiercer - Túlélők viadala, Okja) filmje egy éjsötét vígjáték, amelynek főszereplője Ki Tek családja. A család igazi semmirekellőkből áll, akik irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek, de semmi sem úgy alakul, ahogy a családfő eltervezte.

A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült Az angyal című, argentin krimit egy igaz történet inspirálta. A tizenhét éves Carlos angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzik, aki rettegésben tartotta az 1970-es évek Buenos Airesét.

A román új hullám egyik megkerülhetetlen alakja, Corneliu Porumboiu rendezésében készült A hegyek szigete című film. A történet szerint a gyönyörű Gilda mindent bevetve megkörnyékezi a korrupt rendőrt, hogy segítsen férje, a kétes hírű üzletember megszöktetésében. A filmnapokon az alkotás főszereplőjével, a Napszálltából is ismert Vlad Ivanovval közönségtalálkozót is tartanak.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Kontroll nélkül című német film a kilencéves Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre az ellátórendszer nincsen felkészülve.

Bagota Béla Valan - Az angyalok völgye című első nagyjátékfilmje egy feszült és szívszorító lélektani krimi. Főhőse Péter (Krisztik Csaba), aki nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. A filmek alkotóival több helyszínen is találkozhatnak az érdeklődők a filmnapok alatt.

A láthatatlanok című francia film igaz történet mesél el. Négy mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott nappali melegedőt vezet. Amikor a bürokraták ellehetetlenítik őket, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet.

Marco Bellocchio olasz rendező a közelmúlt történelmének sötét évtizedeit eleveníti fel Az első áruló című olasz maffiatörténetben.

A Portré a lángoló fiatal lányról című francia filmben Héloise-ról (Adele Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki.

A Medvevilág Szicíliában a 20. század egyik legjelentősebb szépirodalmi gyerekkönyve, amelyből Lorenzo Mattotti olasz rendező készített animációs filmet A vörös teknős francia producereivel és a Kecskeméti Animációs Stúdióval közösen. A rajzfilm Cannes-ban és Annecy-ban is bemutatkozott, díjat nyert a KAFF-on. A filmnapokon közönségtalálkozót is tartanak Christophe Jankovic producer és Nagy Lajos, a magyarországi animációs munkák vezetőjének részvételével a fővárosi Puskin moziban.

Kép forrása: IMDb

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Julian Fellowes: Downton Abbey
Ari Aster: Fehér éjszakák
Jonathan Levine: Csekély esély

Más művészeti ágakról

gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap
Voicingers workshopok Budapesten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés