bezár
 

zene

2019. 09. 30.
Elveszett Beatles-filmfelvétel kenyértartóból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elveszett Beatles-filmfelvétel kenyértartóból Elveszett Beatles-filmfelvételt találtak Walesben egy kenyértartóban - számolt be róla a BBC News.

A filmszalagon az együttes egy interjúja látható, amelyet 1965-ben adtak Cardiffban. A mintegy tízezer font (3,8 millió forint) értékűre becsült felvételt egy ház takarításakor találták, írja a BBC.

Paul Fairweather, az Omega Aukciósház szakértője "nagy leletnek" nevezte a Beatles-filmszalagot, amelyet szerinte 1965 óta senki sem láthatott. A felvételen az együttes tagjai viccelődnek az újságíróval, aki megpróbál interjút készíteni velük. John Lennon azt állítja, hogy Paul McCartneynak öt gyermeke van Swansea-ben, Ringo Starr pedig arról mesél, hogy következő filmjük egy western lesz. A banda az egész felvétel alatt vicces arcokat vág, és egy ponton a There's No Business Like Show Business (Páratlan biznisz a színházi biznisz) musicalt idézik. Egy másik, 1967-es felvételen Lennon Maharishi Mahesh jógi, szellemi vezető tanításairól beszél. Egy harmadik tekercsen pedig Lennon a God című számot adja elő. Ennek értéke ugyancsak 10 ezer font az aukciósház szerint.

Fotó forrása: wikipedia

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére

Más művészeti ágakról

art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
A Švejk a Vidéki Színházak Fesztiválján
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés