bezár
 

építészet

2026. 11. 03.
Citromból limonádé
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kétévente odaítélt Európai Unió Kortárs Építészeti Díj (Mies van der Rohe-díj) utazó kiállításának egyik kísérő programjaként valósult meg a 2025-ös Young Talent győzteseinek bemutatkozása és az építészoktatásról folyó beszélgetés, melyet 2026. szeptember 17-én tartottak a FUGA-ban.  A tudósítás reflektál arra is, hogy egy szakmán kívüli közelebb tud-e kerülni az eseményen keresztül két komplex és elméleti kortárs építészeti projektekhez, illetve arra, hogy egyáltalán megérthetők-e azok a szakmai szótár és eszköztár alapos ismerete nélkül.

Hosszú kihagyás után újra Budapesten volt látható Európa legrangosabb építészeti díjának kiállítása, amely barcelonai bemutatóját követően, első külföldi helyszíneként érkezett Magyarországra. A kiállítás szeptember 3-tól október 4-ig volt látogatható. A 2026-os EUmies Awards-válogatás azt a kérdést járja körül, hogyan lehet a már meglévőnek új életet adni. A 410 nevezett alkotás közül egy magyar munka is bekerült a kiválasztott 40 projekt shortlistjébe. A dmb műterem debreceni Szárító című projektje során egy romos, egykori tímárműhely egyetemi oktatók és hallgatók tízéves munkája révén alakult át közösségi alkotótérré.

A kiállításhoz kapcsolódó szakmai együttműködés keretében a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) hazai és nemzetközi előadókat felvonultató programsorozatot szervezett. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak Sámson Kinga DLA (BME, egyetemi adjunktus), Dobos Bence (MOME, külső óraadó; Archikon Architects munkatársa), illetve a 2025-ös Young Talent díjazottait képviselte Markos Georgios Sakellion (National Technical University of Athens, School of Architecture) és Andreas Stanzel (Bauhaus-Universität Weimar). A beszélgetést Klaniczay János (KÉK) moderálta.

Az EUmies Awards Young Talent díja olyan friss diplomamunkákat ismer el, amelyek érzékenyen reagálnak napjaink társadalmi, környezeti és térbeli kérdéseire. A díjazott projektek Európa különböző pontjainak eltérő kulturális alapjait figyelembe véve adnak teljes képet arról, hogy miként lehet a már meglévőből új értéket létrehozni.

A beszélgetés képet ad az európai építészképzés sokszínűségéről is: hogyan különböznek egymástól az egyes országok és egyetemek oktatási módszerei, milyen szerepet kap a társadalmi és környezeti felelősség az építészképzésben, és hogyan hat mindez a hallgatók gondolkodására. Alapjában véve pedig, hogyan használjuk fel a véges erőforrásainkat, mit őrzünk meg a környezetünkből, és hogyan alakítjuk át a már meglévő épületeinket ahelyett, hogy minden alkalommal újat építenénk.

A kerekasztal-beszélgetés célja az volt, hogy a kortárs európai építészet legfontosabb kérdései ne csak a szakma, hanem a város és az épített környezet iránt érdeklődő szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé váljon. A program célkitűzése ellenére utólagos kutatómunka híján számomra megválaszolatlanul maradtak volna a feltett kérdések, mivel nem ismerem a kortárs építészet szókészletét és eszközrendszereit.

Amíg az oktatást tárgyaló kerekasztal-beszélgetéshez szakmán kívüliként is könnyen lehetett kapcsolódni, addig a projektek befogadhatóságát nagyban befolyásolta a szakmai hozzáértés.

Véleményem szerint így a díjazott diplomamunkák nem válhattak volna prezentálhatóvá a széles körben kevésbé ismert eszköztár használata nélkül. A szakmai fogalomtár teljes körű ismertetése viszont a több mint másfél órás esemény időtartamát – és ezzel együtt információmennyiségét – tette volna befogadhatatlanná. Tehát marad az utóelemzés lehetősége.

Az este Andreas Stanzel Hotel Interim című diplomadolgozatának bemutatásával indult. A zürichi építész a weimari Bauhaus Egyetemen szerzett építészeti oklevelet, majd a portói Építészeti Karon és a bécsi Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait. Tanulmányai és szakmai tevékenysége során transzdiszciplináris perspektívát alakított ki az építészetben, amely túlmutat a hagyományos épülettervezésen.

A Hotel Interim egy 2015 óta üres, lebontásra kerülő hallei szálloda történetét dolgozza fel, és alakítja tovább.

A projekt azt vizsgálja, hogy az adaptív újrafelhasználás hogyan előzheti meg egy épület eltűnését, vagy segítheti az ellentétes érdekek közötti feszültség redukálását, ezzel újragondolva az építészet bizonytalan időkben való szerepét.

Kutatta, hogy az üres tér miképpen válhatna rezidenciaprogramok színterévé. A javasolt ideiglenes felhasználás olyan funkciókat integrált, amelyek mind a Burg Giebichenstein Művészeti és Formatervezési Egyetem, mind a környező közösség igényeit kielégítenék. A tervek alapján az épület részét képeznék a diákok számára kialakított stúdiók és közösségi terek.

A dolgozat három részből áll: egy filmdokumentációból, az épület anyagi és szellemi értékének elemzéséből és egy ideiglenes használatra vonatkozó tervjavaslatból. A zürichi építészt leginkább az ehhez hasonló, átmeneti állapotban lévő épületek foglalkoztatják. Kezdeti érdeklődése a praktikus elemzés iránt idővel egy művészibb jellegű tevékenységgé fejlődött.  Már meg volt adva a létesítmény lebontásának határideje, amikor Andreas előállt az átmeneti időszakra készített koncepciójával. Az épület akkori állapotában úgy tekintett a különböző helyiségekre, mint színpadokra, amelyek teret adhatnak a kísérleteihez. Nem sajnálta az időt a létesítmény fizikális terében való elmélyülésre. Andreas be akarta bizonyítani, hogy nemcsak elméleti alapon lehet élettérré alakítani a szűk parcellákat, ezért beköltözött a bontás előtt álló, elhagyatott épületbe. Két hétig élt a szűkös szobában, mialatt igyekezett otthonossá tenni a lakrészét úgy, hogy lehetőség szerint meglévő, helyben megtalálható anyagokat használjon fel. A korábbi padlószőnyeg lett a „daybed” matraca. A „daybed” egy olyan átmeneti bútortípust jelöl, amely a kanapé és az ágy között helyezkedik el. Ennek a tartószerkezetét pedig egy – az épületben talált, saját funkciójának betöltésére már nem alkalmas – ajtó adta. A sarokban elhelyezett asztal a pincéből kimentve nyert új funkciót. Úgy alakította ki a lakóhelységet, hogy az a mérete ellenére, napszaktól függetlenül egyszerre legyen alkalmas tere a pihenésnek és a munkának („night shifts, daydreams”).

A munka egyik kulcsfontosságú aspektusa a szálloda karbantartóival folytatott beszélgetés, akik a 47 éves munkaviszonyuk alatt több időt töltöttek a hotelben, mint otthon, így a vizsgált létesítmény számtalan eseményének részeseivé váltak. Az épület még az NDK idején épült, így sok jelentős történelmi esemény szemtanújává vált.

forrás: eumiesawards.com

A bontás környezeti hatásának felméréséhez Andreas kiszámította a beépített szén-dioxid mennyiségét és meghatározta az épület tartozékainak élettartamát. Ebből látszott, hogy azoknak a mobíliáknak és szerkezeteknek a megőrzése/ újrahasznosítása ökológiai szempontból elengedhetetlen volna, amelyek még nem töltötték ki életciklusukat.

Ezután kezdte el teoretikusabb perspektívából megközelíteni a kutatást. Az iskolai évei elején a technikai jellegű, klasszikusabb megoldások foglalkoztatták. Később más, a művészetek felé nyitottabb intézményrendszereket is megismert, és egyre jobban kezdte foglalkoztatni az építészetelmélet. Főként Keller Easterling építész és író – a Yale Egyetem Enid Storm Dwyer építészeti professzora – hatott rá, aki olyan térbeli infrastruktúrákat tematizál, amelyek az építészeti és társadalmi hatásokat egyaránt befolyásolják.

„Kedvelem a műveiben, hogy nem úgy áll az épületekhez, mint fix tárgyakhoz. Dinamikus, energikus, változásra képes formulaként értelmezi őket, amelyek bizonyos irányelvek és műveletek kollekcióiként vannak jelen.” – ismerteti Andreas.

Subtraction című könyvében Keller felvet egy új eljárásrendet, amely az építészeknek és a formatervezőknek egyaránt hasznára válhat. Elképzelése szerint a destruction (a létesítmények lebontásának) folyamatát nemcsak kártékony eseményként lehet értelmezni, hanem mint egy működésmód, egy térbeli rendszer felszámolását, amely egy újfajta esztétikai elképzelésnek ad teret. Tehát a veszteség mellett megjelenik az aktív beavatkozás lehetősége is.

Andreas elméleti gondolkodására hatott továbbá Karel Teige. A cseh avantgárd művész, író, kritikus, illetve szerkesztő és grafikus építészetelmélettel foglalkozó műve 1932-ben jelent meg: The Minimum Dwelling. A könyv a munkásosztály számára tervezett lakóházakat tematizálja. A zürichi építész érdekesnek találta a cseh teoretikus CIAM (Congrès Internationaux d'Architecture Moderne) nemzetközi építészeti kongresszusokon elhangzó megnyilvánulásait, amelyeknek eszmeisége mentén alakította az újradefiniált szálloda helységeit. A magánszféra övezetét a felső szintek kisebb lakóhelyiségeire korlátozta, ennélfogva az ottlakók az alvás és a munka idején túl a közösségi terek használatára lennének utalva. Ez az elrendezés elősegítené a közösségépítés lehetőségét, amelynek a helyszíne az épület legtágasabb részén, a földszinten lenne kialakítva.

A különböző elméletek mellett a hotel felélesztésének lehetőségeit alapvetően meghatározta annak előregyártott szerkezete. A szerkezeti rendszer utólag nem mozdítható, bontható el, így a terek újrahasznosítási lehetőségei is korlátozottak. A már említett tágas földszintet kisebb raszterekből álló emeletek követik, amelyek belső tere, apró, cellás szobákra tagolódik. Tehát az elmagányosodást megelőző eszmerendszer hatását megelőzi a kényszerűség gyakorlati oka.

Az elhagyatott hallei szálloda rekonstrukciós tervét követően Markos Georgios Sakellion mutatta be, hogy miként lehet újraértelmezni Athén egyik fő városi tengelyét.

Az athéni építész két társával együtt, Georgios Thalassinosszal és Spyridon Loukidisszel közösen készítette el a 2025-ös Young Talent díját elnyerő, Brave New Axis című diplomamunkáját, amelyet a Velencei Építészeti Biennálén is kiállítottak. Az alakulat ugyanebben az évben a Görög Műszaki Kamara elismerésében is részesült.

A díjazottakkal való kerekasztal-beszélgetésen Markos képviselte a három építészből álló közösséget. A terv célja – amellett, hogy újra a helyi lakosok élettereként szolgáljon a centrum –, hogy az Athén központjában élők és az odalátogató turisták szimbiózisban, a zsúfoltság terhe nélkül tapasztalhassák meg a város történeti és mindennapi dimenzióit.

„Különösen nehéz megoldást találni egy olyan nagy múltú, kulturális örökségekben bővelkedő hely tekintetében, mint Athén. Esetünkben elkerülhetetlen volt a teoretikus megközelítés.” – fejtette ki Markos.

Kutatásuk célja, hogy hidat képezzenek az építészeti gyakorlat, az elmélet és a spekulatív urbanizmus között. Projektjeik során nemcsak épületek tervezésével foglalkoznak, hanem azt is vizsgálják, hogy miként alakítja az építészet és a várostervezés az emberek életét, társadalmi kapcsolatait, illetve a hatalom működését.

Az 1830-as években Athén vált az új görög királyság központjává, ekkor vált kulcsfontosságúvá a rendszerezett struktúrára törekvő városrendszerezési magatartás. Az alábbi kép illusztrálja a kibővített város tervét, amelynek része a középkori utcahálózat, amelyet a rajzon a sötétebb részek jelölnek.

1

2

A diplomamunkát készítő kollektíva számára adott volt az óváros területe, a régi királyi palota (neoklasszicista épület Athén központjában), valamint a tengely, amely a kettőt összeköti. A mai görög parlament épülete (, amely korábban a királyi család fő rezidenciájaként szolgált) a 19. század első felében épült, és létrejöttével a város fejlődésének új súlypontját jelölte ki. Az így kirajzolódó háromszög alakú területet már a neoklasszicista várostervezők is be kívánták illeszteni a város szerkezetébe. Elképzelésük szerint a központi szerepet katedrálisok, színházak és különböző piacok erősítették volna. A városközpont kialakításakor azonban már az 1830-as években problémát jelentett az új görög főváros királyi palotájának elhelyezése. Az épület végül Friedrich von Gärtner bajor építész tervei alapján, a Szintagma tér keleti oldalán, az Akropolisz és a Lükabéttosz-hegy dombjai között épült fel. Athén városi csomópontján az ókori, a középkori és a neoklasszikus városszövet egymás mellett élése figyelhető meg.

„Minket annak a kérdése foglalkoztatott, hogy hol lenne ideális egy olyan városi tengely elhelyezése, amely a meglévő és az általunk is létrehozott központi épületek között biztosítaná az átjárhatóságot” – osztotta meg a hallgatósággal Markos.

3

A Brave New Axis csapata a közteret egy ívelt, a talajtól elemelkedő, pihenésre alkalmas térelemmel egészített ki, ahonnan a látogatók egyszerre érzékelhetik a városközpont nyüzsgésétől való távolságot, és a városi térrel való kapcsolatot, miközben élvezhetik az athéni építészeti trilógia (az athéni egyetem és akadémia, illetve a nemzeti könyvtár) kilátását. A tetőteraszok a városi életen belül fizikálisan és mentálisan is kiemelnék az ott-tartózkodókat.

A több szinten megtapasztalható élmény térben és időben is létrehozna olyan párhuzamosan jelenlevő felületeket, amelyek kölcsönösségen alapuló életteret teremthetnének a tömegével érkező turisták és a centrumban lakók között. Ennek részét képezné a látható szint alatti városi elemek felszínre hozása. Az ásatás ötlete is szemlélteti, hogy a kihasználatlan terek újrafelhasználása mellett kulcsfontosságú szerepet kap a már meglévő értékek hangsúlyozása.

Athén jellegzetes árkádsorai az utcákkal párhuzamosan futnak, néhol keresztezve is azokat. A metszetek mentén felosztott blokkok új tengelyek szerint csoportosítanák a város szerkezetét. A tömbök központjában, és az azt átszelő árkádsorokban piaccsarnokokat lehetne kialakítani. A meglévő (hal és húspiacot) és az új vásárcsarnokot (a zöldség- és gyümölcspiac helye) lépcsők kapcsolnák egybe, amelyek között vonathálózat segíthetné elő egy szerteágazó közlekedési rendszer létrejöttét (a föld alatti részek műemlékek miatti érinthetetlensége ellenére is).

A Brave New Axis diplomamunka a fall tree kifejezésen keresztül idézi meg Ray Oldenburg városszociológus third place fogalmát, amely a munka és a társasági élet lehetséges metszetén keresztül kíván megoldást nyújtani az élet számos területén elhatalmasodó polarizációra. Charles Fourier sikeres társadalomról alkotott ideológiája is megidéződik, amelynek alapja az együttműködés. A fall tree megfogalmazás alatt Marcus egy olyan épületszerkezetről számolt be, amely egyidőben teremt teret a munkának és a közösségi életnek. Ennek már meglévő, a gazdasági krízis miatt üresen hagyott athéni épületek adnának otthont, amelyek újra emberi használatba kerülve felvirágoztathatnák a belváros közösségi életét. Ezek egy részét képezik azok az elhagyatott gyárak, amelyek javarészt hotellé (esetenként parkolóházzá) lettek átalakítva. A tervek alapján azonban az üresen hagyott üzemegységek lakóövezetté válhatnának, így (akár diákok és pályakezdők számára is) kialakítva a belváros funkcionális egyensúlyát a turisztikai hasznosság és a helyi közösségek fenntartása között.

4

Andreas és Markos prezentációja során egyaránt érdekesnek találtam, hogy hányféleképpen válhat felülvizsgálhatóvá a már meglévő struktúrák felhasználása. Andreas esetében a beköltözés (a górcső alá vett épületbe) az azonosulásra való törekvés olyan magas fokát jelöli, amelynek meglétét korábban kizárólag a művészeti alkotófolyamatok sajátjának hittem. Ezzel egyidőben merül fel annak a kérdése, hogy meddig lehet művészetként tekinteni egy munkamenet megvalósítására. Véleményem szerint ez az elragadtatottság és a projekt iránti elköteleződés (illetve némileg a megoszthatóság) mértékétől függ. Markos vonatkozásában a léptékbeli különbség eleve korlátozza a zürichi építész tervében felbukkanó fokozott intimitás kialakítását. A kerekasztal-beszélgetés során azonban az athéni építész is megosztott néhány olyan plusz információt a hallgatósággal, amelyek egy kívülálló számára is érzékelhetővé tették az elszántság mértékét. A diskurzus részletei a cikk második részében olvasható.

Képek: FUGA Facebook

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Diána Mercédesz --


További írások a rovatból

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról

Más művészeti ágakról

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés