A száraz adatok róla: 1973-ban szerzett építész tervező művész diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetemen. 1976-78 között elvégezte az Építész Mesteriskolát. 1991-ig volt az IPARTERV építész tervezője, legismertebb megépült épülete a kecskeméti Katona József Könyvtár (1996). Azóta párhuzamosan zeneszerzői-előadói tevékenységet folytat, de foglalkozik írással és azok előadásával (slampoetry) is. Művészeti kiállítások kurátora, kiállításmegnyitók ismert  performere. Több egyetemen is tanított építészeti tervezést, illetve hangot/zenét:: MIE, BME, AMI (Sopron), METU. Ybl Miklós-, Pro Architecture-díjas, Kotsis Iván és Molnár Péter emlékérmes. Amiért interjúra kértem, az a világviszonylatban is egyedülálló életműve. 

PRAE.HU: Hogyan alakult ki önnél a multifunkcionális művészeti tevékenység? 

Előzményei a 90-es évek elejére nyúlnak vissza. Tizennyolc éves aktív építész tervezői tevékenység után akkor fordultam intenzíven a hangok, a zene felé. 1991-től kezdtem el oktatni A kreatív hang című tárgyat videós és animációs hallgatóknak a Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszékén, az ott általam alapított multimédia stúdióban. Érdeklődésem és ismereteim a mozgóképes műfajok iránt innen datálódnak. A MIE-t még akkor is belengték a Bauhaus eszméi, összművészeti ábrándja. Több stúdiumunk, workshopunk is épült erre az eszményre, melyekben a hallgatókkal együtt, mi mesterek is szabadon kísérletezhettünk – több műfajjal is egyidejűleg. Ott, tizenegy év során többször volt alkalmam külföldi cserediákokkal is foglalkozni. A tanítással párhuzamosan több éven át a szombathelyi Bartók Szeminárium Elektronikus Zeneszerzés kurzusainak voltam aktív részese. Majd részt vettem egy Thesszalonikiben megrendezett nemzetközi találkozón, Londonban pedig egy Ligeti-workshopon. Érdekes későbbi fejlemény: kapcsolatba kerültem egy német/osztrák színházi rendezőnővel, Gabriele Schellevel, akinek több darabjához volt alkalmam zenei-hangi háttereket komponálnom. Képi, mozgóképi, zenei kísérleteimmel jelenleg online felületeken (Facebook, YouTube, Instagram) szerepelek úgynevezett tartalomszolgáltatóként.

PRAE.HU: Milyen alapokat adtak az építészeti diszciplínák az elektronikus zeneszerzéshez? Használ stabil statikus formákat a zenében? Vagy épp ellenkezőleg, építészként vonzza a zenei formák hajlékonysága?

Visszatérő kérdés, már korábbi interjúkban is igyekeztem válaszolni arra, hogy kettős – építész és zenész – énem mennyire hatnak egymásra. Építészpályám során – és ebbe a tanulmányaimat, a praktizálás és a tanítás évtizedeit is beleértem – masszív szakmai és művészeti tudásra igyekeztem szert tenni. Ezen tudások továbbadása során újabb és újabb felismerésekhez jutottam. A konkrét építész feladatok – s ebbe a tervpályázatok is beleértendők – kihívásai mindig újabb és újabb elmozdulásokat jelentettek, technológiai és esztétikai értelemben egyaránt. A koncipiálás mindig szabadabb és ösztönösebb időszakát mindig a realizálás racionális, tudatosabb szakasza követte és zárta le.

Az építészet és a zene is dolgozik statikus(abb) és dinamikus(abb) elemekkel. Ha kevés számú építészeti műveimet sorra veszem, azok többnyire statikusabb szemléletben fogantak. Lévén ipari épületek. Szerkezetiségük dominált. Ugyanakkor, a kecskeméti könyvtár épületének tömegformálása, de különösen belső térstruktúrája, s azok változatossága, élvén a feladat kínálta nagyobb szabadságfokkal, inkább dinamikus. Egy konokul eldöntött, azonos szélességű és magasságú, ugyan sokszögű, de 250 m összhosszúságú épülettömegben sokféle térkarakter váltogatja egymást. Akár egy nagyobb zenemű tételei. De fontos szerepet kapnak a külső és belső határfelületeken megjelenő változatos anyagú és formálású kísérő elemek, melyek, mint díszítések értelmezik, színesítik, motiválják a „zeneművet”. Nem elfedve a nagy egészet.

Magamat elsősorban alkalmazott zeneszerzőnek, előadónak tartva, hasonlókról számolhatok be zenei praxisomat illetően is. Egy-egy kihívásnál mindig a feladat értelmezésével kezdem. Színházi zene esetén igyekszem minél szorosabban kötődni a darab mondanivalójához, megérteni annak lényegét. Azonban a zene alakulásával párhuzamos próbafolyamat során, organikusan követve az alakuló struktúrát, érdekes elmozdulások keletkezhetnek. Természetszerű, hogy statikusabb és dinamikusabb pillanatai is lesznek a zenei anyagnak. Egy kiállításmegnyitó performansznál a kiállító művész szándékait és műveinek üzenetét próbálom hangokká, zenévé kódolni, sok esetben magukat a műveket is „szólásra bírni” - belőlük mintavett hangokkal operálva, vagy akár élőben játszani azokon. Most, a kecskeméti könyvtárépület 30. születésnapjára is hasonló performansszal készülök.

PRAE.HU: Továbbra is az építészeti hasonlatoknál maradva a zenében az előadó feladata hasonló, mint az építészetben a kivitelezőé. Ön viszont afféle self made man-ként saját maga adja elő a műveit, illetve saját maga készíti a hangfelvételeket. Nem hiányzik egy külső szem, egy interpretátor, aki egy-egy jelentést egy-egy adott helyzetnek vagy kontextusnak megfelelően tolmácsol? A klasszikus zene több évszázados tartósságát épp az interpretálhatósága okozza. Le szokta kottázni a műveit? Használ bármiféle notációt?

Találó a párhuzam. Hagyományos esetben az építészeti folyamat sorrendje: megbízó-tervező-kivitelező-használó. Hozzáteszem, sokszor előfordul, hogy a két szélső és a két középső láncszem egy és ugyanaz. De gyakori, hogy a teljes folyamat aktora egy és ugyanaz a személy.

Ugyanez a zenei hagyományban: (megbízó)-zeneszerző-interpretátor-befogadó. Bár jóideje a hangfelvétel, majd a videofelvétel közbe iktadódásával a zene befogadása már nemcsak élő szituációban, hanem ráadásul több média közvetítésével is lehetséges.

Visszatérve felvetésére, zenei tanulmányaimat nyilvánvalóan interpretátorként kezdtem (zongorázni tanultam), kórustagként hosszú évekig kottákhoz kötődtem. Tekintve, hogy kompozíciós technikám szinte teljes egészében digitális platformokon zajlik, s miután más előadó(k)ra sosem építek, eljárásaim valóban nélkülözik a notáció szükségességét.

Egy-egy művemet saját magam játszom fel, valamennyi rendelkezésemre álló “igazi” és/vagy virtuális hangszeremet bevetve. Ha szükséges, magam készítem a továbbadható hangfelvételeket is. Hangperformanszaimon szinte sosem használok „konzerv” anyagokat: laptopot, iPad-eket, iPhone-okat szólaltatok meg realtime, billentyűs, fúvós, és ütős kontrollerek segítségével. Ezekhez az eseményekhez – mintegy szamár vezetőként – rajzos jegyzeteket készítek, rögzítve a hangszerek elhelyezését, a felhasznált patch-ek megnevezését, ellátva a megszólaltatási instrukciókkal. Ha nagy ritkán más (nem feltétlen zenész) is közreműködik rajtam kívül, mindössze szóbeli instrukciókkal élek.

Önzésnek tűnhet, de eddigi alkotófolyamataimhoz nem igényeltem „külső szemet”.

Notáció híján így sajnos az is kizárt, hogy darabjaim mások értelmezésében is megszólalhassanak.

Viszont nagyon szívesen játszom együtt „hasonszőrűekkel”. Ezek a koncertek száz százalékban rögtönzések, a zenei folyamat mindig ott születik meg, érthetően kották használata nélkül.

Egyetlen esetben kíséreltem meg kottákat írni, pontosabban rajzolni, azt is csak a magam számára: Italo Calvino láthatatlan városaihoz. Ezeket a grafikus kottákat azután több esetben megpróbáltam megszólaltatni is – jócskán elszakadva a kotta instrukcióitól.

Így ezeket inkább grafikai műveknek tekintem.

Summa summárum: eddigi zenei életművem darabjai saját interpretációra, egyszeri, megismételhetetlen előadásra születtek. Notáció híján. Mindössze hang- és videofelvételek őrzik őket az utókor számára.

PRAE.HU: Igen ám, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hanghordozón tárolt zene nem marad élő, nem hat a környezetére és legfeljebb csak dokumentum értéke marad. Ezzel szemben a lejegyzett zene felveszi az adott kor interpretációs kontextusait, így tud évszázadok múltán időszerű lenni. Az ön számára ezek szerint fontosabb az, hogy a mai korról egy lenyomatot adjon, annál, hogy személyes nyomot hagyjon?

Anno nagynevű építész tanáraink fejünkbe vésték, hogy minden valamirevaló építész az örökkévalóságnak dolgozik. Valamennyi hajdani tervemet ennek a tetszetős „törvénynek” a bűvöletében készítettem. Ezt az ortodoxiát az azóta eltelt évtizedek tapasztalásai jócskán felülírták bennem. Csak példaképp említem: összes kisebb építészeti-belsőépítészeti munkámnak (budapesti és vidéki portáloknak és enteriőröknek) ma már hűlt helye. De Pesten álló két ipari épületemre sem lehet már ráismerni – ezeket idegen kezek tudtom nélkül alakították másmilyenné. Ez persze nem jelenti azt, hogy tervezőként ne törekedtem volna mindig arra, hogy maximálisan perfekt, szolid épületeket tervezzek. De sokkal toleránsabb lettem az idő múlásával a velük bekövetkező természetes történésekre. S az ezekre való nyitottságot igyekeztem későbbi terveim alapvetéseivé tenni.

Érdekes a kérdésben rejlő felvetése, miszerint csak a lejegyzett zene örökítene át lényegi dolgokat, lenne képes arra, hogy újra és újra feltámadjon tetszhalálából, minden korban kinálkozzon – „fejtsetek meg!”, „kódoljátok üzenetemet!”. Tegyetek újból korszerűvé.

Az a gyakorlatom, hogy nem használok lejegyzést, pláne hagyományos, ötvonalas kottaképet, teljesen elsorvasztotta bennem a valaha meglévő alapszintű tudást a kottaírásra, de jóideje kottaolvasásra (pl. egy-egy mű partitúrából való követése) is csekély időt szánok. Pedig volt „boldogabb” korszakom is. Rövid ideig blockflőtéztem - még ma is megvan a teljes hangszerarzenál. Rengeteg kottát vettem, kölcsönöztem (másoltam) akkoriban - Frans Brüggennek képzelvén magamat.

Egyre szaporább megnyilvánulásaim az online térben olybá tűnhetnek, hogy nyomokat szeretnék hagyni. Én úgy élem meg, hogy a bennem gyakran feltámadó közlésvágy, a ma kínálkozó végtelen számú kifejezésmód kipróbálása, a napi történésekre, vagy a kortársaim megnyilvánulásaira való reflexióim közzététele elsődlegesebb nekem, mint a nyomhagyás az örökkévalóság számára. Beérem a feltehetően kérészéletű FELHŐvel.

PRAE.HU: Építészként nem gondolt arra, hogy helyzetbe kéne hozni az ideiglenes építészetet? Olyan épületeket tervezni, melyek lebontása olcsóbb, mint a felújítása? Ha mondjuk elavul a gépészete.  Azért kérdem, mert én úgy ismertem meg Önt, hogy olvastam egy tanulmányát a spontán építészetről negyvenvalahány éve. Ez akkora hatást tett rám, hogy alkalmazom a zenében: szívbaj nélkül törlöm az elavult műveimet, főleg az egyéni érvű elektronikus zenéimet. Ön szerint biztos, hogy az örökkévalóságnak több szüksége van ránk egy pillanatnál?

A Spontán építészet mesteriskolás záró dolgozatom volt. Meglepve és örömmel hallom, hogy hatással volt Önre, mint más művészeti ágban működő művészre. Érdekes adalék: anno Vidovszky Lászlót kértem fel, reflektáljon erre a munkámra. Remek, egy oldalas esszét küldött válaszul. Egyébként ezen a problematikán való töprengéseim (1976-78) mozdítottak új teoretikus irányokba az építészetet illetően. Mesteriskolás pályázataim már ezeknek a felismeréseknek a jegyében fogantak. Egy megépült ház jövendőbeli sorsa – látván napjaink hazai történéseit – kifürkészhetetlen. Szándékosan hamar elavuló, esetleg magától elpusztuló építészeten még nem gondolkodtam, de sok egyetemi feladatnál foglalkoztunk az úgynevezett instant építészettel (ideiglenes szituációkkal pl. katasztrófák esetén), ezeknél felmerültek hasonló megfontolások.

Saját műveimet még sosem likvidáltam, oka egyszerű: mindegyikhez fűz valamilyen megélt, egyszeri élmény.

PRAE.HU: Sokat és sokféleképpen alkot. Számon tartja a műveit? Van műjegyzéke? Amennyire a munkásságát követni tudom, nagyon termékeny alkotónak tűnik, azzal együtt, hogy nyilván nem ismerek mindent. Rendszerezi ezeket és hozzáférhetővé teszi?

Műveim szisztematikus rendszerezésére sajnos nincs ellenállhatatlan késztetésem. Emiatt nincs sem tematikus, sem kronologikus műjegyzékem. Bár a 70. születésnapomra, a FUGA-ban megrendezett kiállításomat addigi életművem egyféle tudatos archiválásának tudom be. Ez az anyag online felületen mindenki számára hozzáférhető. A változatos műfajok miatt azért igyekszem munkáimat különféle platformon is közzétenni - természetesen visszajelzéseket is remélve. Nem sejtettem, hogy vén koromra ennyire termékeny leszek. Arra meg pláne nem, hogy a mesterséges intelligencia ennyire a hatalmába kerít. Nap, mint nap, szinte 24 órában kísérletezem, s ezeket a „szösszeneteimet” legtöbbször meg is osztom a már említett felületeken.

PRAE.HU: Nemrégiben hangszert is épített, meséljen erről.

Kíváncsivá tett a frissen megépült Néprajzi Múzeum homlokzati rács-mátrixa: nyolc zenedarabbal reflektáltam rá. Ezt gondoltuk tovább egy kis teammel, és a 2023-as Velencei Építészeti Biennáléra beadott projektünkkel megnyertük a részvételt. Ez a projekt már tartalmazta az én hangszerábrándjaimat, mely végül egyetlen, kinetikus, hangzó, interaktívan működtethető hangszoborban öltött testet, nevet is kapott: HANGHENGER.

Designer-énem és egykori bútorasztalos tudásom is szerepet kapott a három hónapos tárgykészítési folyamatban - s Velencében megszólaltathattam a hangszert.

Ma A Néprajzi Múzeumban áll kiállítási tárgyként, bárki játszhat rajta.

Ezen felbuzdulva hangszertervező-építő kurzust tartottam a budaörsi OKJ Kerámia KÖZTÉR 18 iskolában. Kis fúvós és ütős hangszerek születtek agyagból illetve porcelánból, melyeket aztán alkotóikkal meg is szólaltattunk, hangmintáikból zenedarabot komponáltam.

A fotókat Mátrai Péter bocsátotta rendelkezésünkre