bezár
 

zene

2019. 10. 21.
Stjepan Hauser Budapesten
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Stjepan Hauser Budapesten Stjepan Hauser, a 2Cellos duó egyik tagja 2020. április 28-án lép színpadra a Budapest Sportarénában klasszikus nagyzenekari műsorával és ötvenkétfős szimfonikus zenekari kísérettel. 

Stjepan Hauser visszatér a klasszikus zenei kezdetekhez, és 2020 tavaszán nagyzenekari másorsorozatával turnézik Európa-szerte. Turnéjának egyik állomása lesz a budapesti koncert. A műsört 2017-ben Zágrábban mutatta be a Zágrábi Filharmonikusokkal együttműködve.

A szervezők közleménye a zenész szavait idézi: "Egyes klasszikus szerzemények mindig is közel álltak hozzám. Olyan kompozíciók ezek, amelyeket különleges dráma, megindító melódia és mély romanticizmus hat át. Most nyílt lehetőségem arra, hogy nagyzenekarral játszhassam el ezeket a műveket, ahogy mindig is szerettem volna, megosztva ezzel a zene iránt érzett elkötelezettségemet és tiszteletelemet".

Kép: Hauser hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés