bezár
 

art&design

2019. 11. 19.
Koreai palota a kultúrának
Felavatták a Koreai Kulturális Központ új épületét
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Koreai palota a kultúrának November 18-án felavatták a Koreai Kulturális Központ új épületét Budapesten. A 3 milliárd forintos beruházással átépített, 8 ezer négyzetméter összterületű intézet világszinten az ötödik, Európában pedig a legnagyobb koreai kulturális központ. Az új épület nyitásának apropója Magyarország és Dél-Korea diplomáciai kapcsolatfelvételének 30. évfordulója.

Ünnepélyes keretek között avatták fel a budapesti Koreai Kulturális Központ új épületét november 18-án este a II. kerületben. Az átadást Magyarország és Dél-Korea diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulójára időzítették a szervezők. 1989-ben Magyarország volt az első közép-európai ország, amely megnyitotta dél-koreai nagykövetségét.

Az esemény egy tradicionális koreai táncbemutatóval kezdődött, majd a színházteremben folytatódott tovább a megnyitó.

Tradicionális koreai tánc

Táncos tradicionális koreai öltözetben

Később beszédet mondott Dr. Baranyi András keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Choe Kyoo-sik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint Kim Tae-hoon, a Koreai Tengerentúli Kulturális és Információs Szolgálat (KOCIS) igazgatója. Choe Kyoo-sik és Kim Tae-hoon egyaránt köszönetüket fejezték ki Magyarország segítségéért, amit a Hableány tragédiája során nyújtott. Dr. Baranyi András kiemelte, a közös trauma még közelebb hozta a két népet egymáshoz. Beszélt továbbá arról is, hogy a Kulturális Központ megnyitása mellett a két ország közötti kulturális kapcsolatot vendégelőadásokkal is igyekeznek erősíteni: 2019 Magyar Kulturális Évad volt Koreában, bemutatkozott a Budapesti Bábszínház, a Győri Szimfonikusok, valamint először mutatták be a Bánk bánt.

Bár Magyarország volt az első a kelet-európai országok közül, akik a rendszerváltás után felvették a kapcsolatot a Koreai Köztársasággal, mégis nem olyan rég, 2012-ben nyílt meg az első magyarországi Koreai Kulturális Központ, a XII. kerületben. A Mom Kulturális Központ szomszédságában nyílt intézet székhelye bérlemény volt. Az új, II. kerületi központ már saját tulajdon, az épületet 4 évvel ezelőtt vette meg a koreai állam a közép-Európai Egyetemtől.

Jelenleg 27 országban 32 központ működik, ebből 9 Európában. Az újonnan megnyíló budapesti az európai intézetek közül a legnagyobb. Az intézmény legfőbb célja, hogy megismertesse és népszerűsítse a koreai kultúrát Magyarországon, és erősítse Magyarország és a Koreai Köztársaság kapcsolatát.

Átadás


Szalagátvágás, balról jobbra: Lee Dangkweon, a Koreai Kulturális Központ igazgatója, kulturális attasé, Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, Kim Tae-hoon, a Koreai Tengerentúli Kulturális és Információs Szolgálat (KOCIS) igazgatója, Dr. Baranyi András, keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Choe Kyoo-sik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, L. Simon László, országgyűlési képviselő

A Központ lehetőségeket biztosít a koreai kultúra megismeréséhez, így számos kulturális eseményt és tanulási lehetőséget kínál az érdeklődőknek a koreai nyelvtanfolyamoktól a taekwondo edzéseken át a K-pop kultúrához kapcsolódó táncokig. Bemutató konyhájukban főzőkurzust, kulturális műhelyükben koreai kézműves tárgyakat készíthetnek a látogatók. Részletekről, jelentkezésről pedig itt olvashatnak.

A most átadott 3 emeletes kulturális komplexumban 100 fős színházterem, kiállítóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon, taekwondo edzőterem is található, továbbá egy külön emelet a koreai nyelv, a hagyományos viselet és kézművesség, valamint a teaszertartás megismerésére nyújt lehetőséget. A tetőteraszon kiépítésre kerülő koreai pavilon jövőre nyílik meg a nagyközönség számára. A bejáratnál pedig tradicionális koreai használati tárgyakat és kiegészítőket állítottak ki.

A hely nem csupán kultúraközvetítői szerepet tölt be, hanem találkozópont is. A tervek szerint nem csupán koreai, de kortárs magyar művészeknek is biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.

Az épülettel együtt két időszaki tárlatot, egy cheonsongi fehérporcelán és az elmúlt 30 év jelentősebb koreai építészeti projektjeit bemutató kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Ezt a megnyitó során megtekinthették a résztvevők egy állófogadás keretében.

fehérporcelán

Részlet a fehérporcelán-kiállításból

Az újranyitást emellett gazdag eseménysorozattal ünneplik. A központban fellépnek többek között a Koreai Nemzeti Művészeti Konzervatórium cselló tanszékének vezető professzora és növendékei, a koreai kortárs jazz kiválósága, és egy kortárs táncegyüttes is. A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A szervezők a művészeti programok ízelítőjeként meghívták a FROMS zenekart, ami egyesíteni kívánja a koreai tradicionális zenét és a jazzt, így kialakítva nagyon sajátos hangzásukat. Nehéz volt ülve maradni a három számból álló minikoncerten, hihetetlen energia és összhang áradt a zenéjükből. Az állófogadás során lehetőségem volt beszélni a zenekar tagjaival, illetve a menedzserükkel, Burke Turnerrel is. A zenekar Londonban alakult, ahol a zenekar több tagjai is zenei tanulmányokat folytat. Igyekeznek minél többféle stílust egyesítve saját hangzást kialakítani, izgalmas kísérletezéseikbe itt lehet belehallgatni. Közös képet is készítettem velük, s meghívtak a másnapi teljes koncertjükre, ami szintén a Koreai Kulturális Központban lesz. Ezután a fellépés után pedig vissza is utaznak a zenekar tagjai: ki Londonba, ki New Yorkba, ki pedig Szöulba. Ám aki kíváncsi a koreai kultúrára, azt továbbra is nagy szeretettel várják. 

A FROMS zenekar tagjai és Fehér Enikő

Sita Chay, Kim Jihye, Fehér Enikő, Belle Chen, valamint Kim Seayool

A képek forrása: Mudra László, Fehér Enikő

nyomtat

Szerzők

-- Fehér Enikő --

1997, ír, olvas, rádiózik, háttérzajong. Meghalni ráér.


Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés