bezár
 

zene

2019. 11. 28.
Január 7-i újévi koncertjére készül a Ghymes együttes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Január 7-i újévi koncertjére készül a Ghymes együttes Hamarosan indul Szarka Tamás & Ghymes karácsonyi, jótékonysági koncertturnéja. Az együttes emellett a január 7-i újévi koncertjére készül; Miklósa Erikával és az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekarral lép fel a Müpában – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A Mennyből az angyal című karácsonyi turné állomásai között december 3-án Vágsellye, december 14-én Gúta, 18-án Komárom szerepel. A koncertsorozat Szombathelyen zárul december 22-én - hangzott el a műsorban.

Szarka Tamás előadóművész, zeneszerző, költő a műsorban elmondta: a január 7-i újévi koncerten az idén készült, Sósósó című új lemezének keresztmetszete hallható. Hatvan tagú, 7-10 éves gyerekekből álló kórussal, az Óbudai Danubia Zenekarral, 9 tagú zenekarával és Miklósa Erikával lép fel; mintegy százan állnak színpadra a Müpában. A koncert próbái most kezdődnek.

Szarka Tamás az elmúlt évtizedek alatt több mint háromszáz dalt szerzett. A harmincöt éves Ghymes együttes működése során eddig huszonhét önálló albumot jelentetett meg, amelyekhez a dalszövegek mellett túlnyomórészt a zenéket is Szarka Tamás komponálta. Ő jegyzi a 2018. augusztus 20-i budapesti tűzijáték zenéjét és verseit. A harminc perces, grandiózus mű Szent István király intelmeiről, Magyarországról, annak születéséről, fennmaradásáról és a ma emberének vele való kapcsolatáról szól. Egész estés zenés színházi darabjai is sikert arattak. Több mint háromezer koncertet adott a világ huszonöt országában, négy nagykoncertet a Budapest Arénában, 2016-ban pedig közös koncertet a Grammy-díjas gitárossal, Al Di Meolával – olvasható a Müpa honlapján.

Kép forrása: Koncert.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Isabelle Duthoit improvizációs workshopja a Jazzaj szervezésében
Voicingers workshopok Budapesten
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.

Más művészeti ágakról

Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad
Maja Lunde: Hónővér. Cser Könyvkiadó, 2019.
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról
irodalom

A sellők fájdalma A sellők fájdalma
Krimírás és a nők elleni erőszak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés