bezár
 

art&design

2020. 01. 13.
Nemzetközi kiállításon mutatkoznak be a MOME hallgatói a Római Magyar Akadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi kiállításon mutatkoznak be a MOME hallgatói a Római Magyar Akadémián After Bauhaus címmel nyílik új kiállítás csütörtökön a Római Magyar Akadémián, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak munkái láthatók.

 A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, valamint a Római Magyar Akadémiával közösen szervezett tárlaton a Bauhaus öröksége az aktuális trendekkel keveredik - közölték a szervezők az MTI-vel. Az összegzés szerint az idén 140 éves Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2006 óta viseli a Bauhaus egyik legismertebb alkotójának, Moholy-Nagy Lászlónak a nevét. Az egyetem a Bauhaus-iskola szellemiségét követi, így természetes volt, hogy megemlékeznek a mozgalom százéves évfordulójáról, amelynek ma is érvényes gondolatait idézik fel és viszik tovább a Divat- és textiltervező Tanszék, a Formatervező Tanszék, a Médiadesign Tanszék és a Tervezőgrafika Tanszék hallgatóinak kiállított alkotásai.
A tárlat a 2019-es tavaszi félév Bauhaus-kötődésű kurzusai folyamán megvalósult műveket mutatja be.

Mint írják, a Divat- és textiltervező Tanszék kurzusának célja a Bauhaus egy művészének kiválasztása, az ő munkásságából való inspirálódás volt. A Formatervező Tanszék feladatának középpontjában az idővel való játék, azon belül is egy kreatív időmérő megtervezése állt. A bemutatandó működő időmérők inspirációja és az időmérés mértékegysége és eszköze a Bauhausra jellemző találékonyság, anyaghasználat és kreativitás sokszínűségét tükrözi. A Médiadesign Tanszék hallgatóinak interaktív árnyjátéka a Conformism nevet viseli és egy speciális kurzus keretében valósult meg Chris Salter kortárs performanszművész vezetésével. A Tervezőgrafika Tanszék a kortárs értelmezésekre fókuszált, ennek során tűzfalak, illusztratív plakátsorozatok, ikonikus lakberendezési tárgyak grafikai parafrázisai, Bauhaus könyvsorozatok, könyvtárgyak, logók, bélyegek és képeslapok születtek.

A kiállított munkákban a Bauhaus öröksége az aktuális trendekkel keveredve izgalmas vizuális lenyomatként van jelen, ahol a hagyományos médiumok és technikák alkalmazása és az új digitális technológiák is megfigyelhetők - olvasható a közleményben.

A tárlat február végéig tekinthető meg a római Falconieri-palotában.
(A kép forrása: www.pixabay.com)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés