bezár
 

art&design

2020. 02. 21.
Székely Aladár fotográfiáiból nyílik kiállítás
A Magyar Fotográfiai Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Székely Aladár fotográfiáiból nyílik kiállítás Korának meghatározó fotóművésze, a 150 éve született Székely Aladár (1870-1940) fotográfiáiból nyílik kiállítás pénteken a Magyar Fotográfiai Múzeumban Kecskeméten.  

Baki Péter, a gyűjtemény igazgatója elmondta: a Magyar Fotográfiai Múzeum tárlatai során elsősorban történeti fotográfiával foglalkoznak, de többször adnak lehetőséget kortárs alkotók számára is. Székely Aladár esetében a kerek évforduló miatt döntöttek a kiállítás megrendezése mellett.

prae.hu

Székely Aladár előtt a fényképezés Magyarországon már több évtizedes múltra tekintett vissza, a világszínvonalat azonban az ő portréművészetével érte el.

Az igazgató szerint Székely Aladárt elsősorban a jellemábrázolás emeli ki a kortársai közül, nem csupán portrét készített, hanem az ábrázolt ember egyéni tulajdonságát is meg tudta jeleníteni a képeken. Egy rendkívül invenciózus, érzékeny alkotó volt, aki korának egyik meghatározó fotóművészévé vált - fogalmazott.

A 20. század elején készült nevezetes portréi a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjait ábrázolják. Többek között megörökítette Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot, Eötvös Józsefet vagy a festő Rippl-Rónai Józsefet, de a fiatal Bartók Bélát is. Közismert Ady Endréhez fűződő mély barátsága. Végigkövette életét, megörökítette annak minden fontos szereplőjét. A fényképész barát a neves költőről mintegy száz fotót készített.

A korabeli fényképezésről Baki Péter kiemelte: hosszabb időt vett igénybe, mint manapság, de korántsem volt hosszú folyamat. Ellenben a portréalany beállítására több időt szántak. Székely Aladár képeinek eljárása zselatinos ezüstnagyítás-technika volt, de úgynevezett nemeseljárással is készített képeket.

A fotóművész háború alatt hátrahagyott műtermét bombatalálat érte, így sok üvegnegatívja megsemmisült. A Magyar Fotográfiai Múzeum mintegy száz képét őrzi, a mostani tárlatra ezekből válogattak. A kiállítás 51 fotója Székely Aladár egész életművének keresztmetszete, vagyis nem csupán a híressé vált képei tárulnak a látogatók elé.

A tárlat - amelyet pénteken Tőry Klára művészettörténész nyit meg - péntektől március 29-ig látogatható. 

Kép: Wikimedia Commons 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
A magyar művészet külföldi népszerűsítéséről Bukta Imre és Samu Géza példáján keresztül

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Gerevich Andrással XXX című kötetéről
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés