bezár
 

film

2020. 09. 12.
Robert Wilson üzenetet írt az SzFE hallgatóinak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Robert Wilson üzenetet írt az SzFE hallgatóinak A kortárs színház egyik legelismertebb rendezője támogatásáról biztosította az egyetem diákjait. Levelében az összefogás és a szabad párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet. 

A továbbiakban az üzenetet szó szerint közöljük. 

"Remélem, hogy Magyarországon és a világ többi részén a fiatalság, és minden színű és korú ember, kiáll – és békésen menetel. A harag nem fog segíteni a szabadság megtalálásában.

A művészet kivételes szerepet tölt be a társadalomban. Össze tudja hozni az embereket politikai, társadalmi, és gazdasági helyzetüktől függetlenül, és így együtt közös élményben lehet részünk, és megtalálhatjuk a sokszínűségünkben a közös nyelvet. Nem szakadhat szét a társadalmunk. Tekintsünk a múltra, és tanuljunk belőle, hogy ma kreatívan és szabadon folytathassuk. Fontos, hogy tájékozódjunk és tudatában legyünk annak, hogy mi történik az országunkon kívül a környezettel, az emberek egészségével, a gazdasággal és a művészettel.

Egy olyan közeg megőrzésére bátorítom a világ egyetemeit, amelyben megengedett a párbeszéd, ahol fel lehet tenni kérdéseket, ahol mindenki megnyilvánulhat.

Ahogy a hernyó mondta Alice-nak: „Minden, amit elgondolsz igaz.”

Én arra gondolok, amit Robert Chef mondott, mielőtt leomlott a Fal, „Csak óvatosan. A történelmünk feljegyez titeket.”

Arra gondolok, amikor Martin Luther King azt mondta „Van egy álmom.”

Barack Obamára gondolok és a beiktatási beszédére, amikor újra elmondta, „Yes, we can.” „Igen, megcsináljuk.”

Beszéde a reményről szólt.." 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés