bezár
 

art&design

2020. 10. 22.
Rejtélyes műkincsrongálás Berlinben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rejtélyes műkincsrongálás Berlinben A berlini Múzeumsziget kiállítóhelyein rejtélyes okból megrongáltak legkevesebb hetven műkincset.

A Deutschlandfunk és a Die Zeit című hetilap közösen szerzett értesülése szerint az eset Németország újraegyesítésének harmincadik évfordulóján, október 3-án történt. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők olajos állagú folyadékot juttattak műkincsek felszínére a Pergamon Múzeumban (Pergamonmuseum) és a Múzeumsziget épületegyüttes több további kiállítóhelyén.

Megrongáltak egyebek mellett ókori egyiptomi szarkofágokat, 19. századi festményeket és szobrokat. A folyadék látható nyomokat hagyott a műkincseken. Az ügyben rongálás miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

A Der Tagesspiegel berlini lap szerint a tartományi bűnügyi hivatal levélben megkeres mindenkit, aki jegyet vásárolt október 3-ra. Arra kérik őket, hogy idézzék fel látogatásukat és közöljék, ha emlékeznek valami feltűnő, gyanús mozzanatra. A műkincsrongálás háttere egyelőre ismeretlen. Az sem világos még, hogy van-e jelentősége annak, hogy az eset a nemzeti ünnepen történt.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint meglehet, hogy a rongálás összefüggésben áll a koronavírus-járványt lassító intézkedések ellen szervezett demonstrációi és az összeesküvés-elméletek terjesztése révén a konyhaművészeten túl is ismert vegán sztárszakács, Attila Hildmann egy szeptemberi felhívásával.

A berlini Múzeumsziget Németország egyik legnépszerűbb múzeumi negyede. Legismertebb műkincsei között van az ókori görög kultúra monumentális remekművei között számon tartott Pergamon-oltár, és Nofertiti – Ehnaton egyiptomi uralkodó felesége – több mint háromezer éve készített mellszobra. Az épületegyüttes 1999 óta szerepel az UNESCO kulturális világörökségi listáján, tavaly 3,1 millió látogatója volt.

Fotó: Staatliche Museen zu Berlin - www.smb.museum

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről
art&design

Permanens válságkezelés Permanens válságkezelés
Interjú Valkó Margittal, a Kisterem Galéria tulajdonosával és vezetőjével legutóbbi kiállításukról
art&design

Töredékes testek Töredékes testek
A MORPH csoport kiállítása: Máté Zsófi megnyitó beszéde
art&design

Mindörökké vér és arany Mindörökké vér és arany
A magyar performansz története 1966–2018 (5): Nyugati magyar performansz: Monty Cantsin (1976-), Botond (1988–2010)

Más művészeti ágakról

Barátság a négy fal között – POKET-Amigos kötetbemutató
Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
gyerek

Vigyázzatok a szellemtrutymóval! Vigyázzatok a szellemtrutymóval!
Magdalena Hai: Rémálmok kisboltja 1. – A csúf csikipor


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés