bezár
 

art&design

2020. 11. 21.
Pécsi kortárs művészek a Párisi Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pécsi kortárs művészek a Párisi Galériában Nyolcvan pécsi festő- és képzőművész csaknem kétszáz alkotása látható december elejétől a Párisi Galéria online kiállításán, majd a műveket egy aukció keretében meg is lehet vásárolni – közölte az MTI. 

A galéria közleménye szerint a Mértékadó kortárs modern festmények, műtárgyak pécsi műhelyekből című tárlaton több, egyetemen oktató művész munkái is szerepelnek, így mások mellett Orosz Klára, Varga Rita, Bóbics Diana, Mátis Rita és Ifj. Ficzek Ferenc alkotása is megtekinthető és megvásárolható.

prae.hu

A tárlat és a december 16-i aukció megtartásának ötlete egy pécsi kiállítás nyomán vetődött fel Varga László galériavezetőben, aki szerint a pécsi művészek alkotásai kiválóak ugyan, de nincsenek benne a művészeti körforgásban. Az eredetileg hagyományos kiállításnak tervezett tárlathoz a megszokott módon helyezik el a képeket a kiállítótérben, majd ebből készítenek egy virtuális kiállítást, amelyet két héten át nézhetnek meg az érdeklődők az interneten. A tárlathoz egy digitális katalógus is csatlakozik, amelyben a művészekről is számos információ megtalálható.

Kép: facebook.com
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről

Más művészeti ágakról

Szabó Imola Julianna a Bolygó Bogozóban
A 2026-os tavaszi PesText Fesztivál első napjáról
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával
Clair Obscur: Expedition 33


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés