bezár
 

art&design

2009. 06. 19.
Emlékmű a budapesti kitelepítetteknek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapestről 1951-ben kitelepített családokra és az őket Mikófalván befogadó családokra emlékezve állítanak emlékoszlopot vasárnap a Heves megyei településen - mondta Haidekker Andrea, az emlékoszlop egyik kezdeményezője, egykori kitelepített az MTI-nek csütörtökön.

prae.hu

Budapestről 1951. június 14-én indítottak útnak Mikófalvára 31 kitelepítendő családot (összesen 76 embert), ügyvédet, tanárt, katonatisztet, kereskedőt.
    
A faluban, az akkori viszonyoknak megfelelően a "kuláknak csúfolt" gazdákhoz szállásoltak be minket, egymással akartak minket büntetni - emlékezett Haidekker Andrea. Hozzátette: a befogadó családok nagyon emberségesek, együttérzőek voltak a kitelepítettekkel, és 1953-as eltávozásuk után is megmaradt a jó kapcsolat a családok között.
    
Haidekker Andrea elmondta: egy évvel ezelőtt kezdett hozzá az egykori kitelepítettek, gyerekkori játszópajtások felkutatásához levéltári iratok és a befogadó családok visszaemlékezései alapján. Sikerült mind a 31 kitelepített családot felkutatni, a 76 egykori kitelepítettből már csak tízen élnek, akik akkoriban gyerekként a szüleikkel kerültek Mikófalvára.
    
Elhatároztuk, hogy emléket állítunk a befogadóinknak, akik olyan tisztességesen bántak velünk. Amikor a falu tudomására jutott, mire készülünk, ragaszkodtak hozzá, hogy az emlékművön legyenek rajta a kitelepített családok nevei is, mert ez így kerek - fűzte hozzá.
    
A három méter magas, sötétzöld gránitoszlopot vasárnap avatják fel Mikófalván. Az emlékoszlop felső részén egy honfoglalás kori életfa motívum van, és szerepel rajta mind a befogadó 17 mikófalvi és mind a 31 budapesti család neve.
    
Az emlékoszlop-avatást előkészítők által kiadott háttéranyag emlékeztetett rá: "a kommunista diktatúra a jelenlegi ismereteink szerint 1.194 vidéken és 13.670 Budapesten élő polgári, hazáját szerető értelmiségi családot fosztott meg törvénytelenül az alapvető emberi és állampolgári jogaitól, valamint minden ingó és ingatlan vagyonától."

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója
Kurátori bevezető

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A kripli a Centrál Színházban
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés