bezár
 

zene

2021. 02. 16.
Elindult a jelentkezés a Snétberger Programra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elindult a jelentkezés a Snétberger Programra Elindult a jelentkezés a Snétberger Zenei Tehetség Központ 11. évfolyamára, ahol hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti majd meg tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi központjában.

Olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes, elsősorban roma fiatalok jelentkezését várják, akik elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. A járványhelyzet miatt idén online formában lehet elküldeni a bemutatkozó videókat a www.meghallgatunk.hu oldalon keresztül április 30-ig - közölte a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft.
    
A programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, önismeretet és elérhető célokat kapjanak. A programban a kezdetek óta minden évben mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítette zenei tudását. Würtz Csilla, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője közölte, hogy a kurzusra felvételt nyert diákoknak a képzés teljesen ingyenes. A 12 hetes dzsessz és klasszikus zenei képzést Felsőörsön tartják.

prae.hu

Ebben az évben ünnepeli fennállásának tizedik évfordulóját a Snétberger Program. "A jubileumi év mérföldkő számunkra. 10 évvel ezelőtt egy olyan programot indítottunk el, amely a roma és hátrányos helyzetű fiatal tehetségek zenei képzésének jelentős változását hozta el. Reméljük, hogy a pandémia hamarosan elcsitul és nyáron egy különleges, kiemelkedő zenei koncerttel, méltóképpen tudjuk megünnepelni a jubileumot" - mondta Snétberger Ferenc, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke. A Snétberger Program 10 éves működése alatt csaknem 800 jelentkezőt hallgattak meg, 300 diák végezte el kurzusokat és 100 órányi koncertet adtak évente.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés