bezár
 

színház

2021. 08. 23.
75. alkalommal is Nehéz Istennek lenni, sőt a búcsú se könnyű
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
75. alkalommal is Nehéz Istennek lenni, sőt a búcsú se könnyű 2010. májusában Brüsszelben mutatta be a Proton Színház a Nehéz Istennek lenni című előadását, ami azóta megjárta Európa számos országát és Ausztráliát is. Augusztus végén utoljára húzzák fel a vásznat kamionok oldalán.

Több mint 11 év telt el azóta, hogy a Proton Színház bemutatta első, saját gyártású, nemzetközi koprodukcióban készült előadását Mundruczó Kornél rendezésében. A Frankenstein-terv brüsszeli bemutatója után kapott egy lehetőséget a Proton. Időt, energiát, munkát és kreativitást nem sajnálva létrehoztak egy izgalmas, olykor brutális, mégis lenyűgöző alkotást, amely ma ugyanannyira aktuális – ha nem aktuálisabb –, mint akkor volt. A Nehéz Istennek lenni ugyanakkor egy döntés is volt, ami kijelölt számukra egy utat, amelyen ma is járnak: a szabadság és egyben az ezzel járó bizonytalanság útját. A Sztrugackij fivérek ihlette darabban Láng Annamáriát, Gera Marinát, Kiss Diána Magdolnát, Stefanovics Angélát, Rába Rolandot, Bánki Gergelyt, Katona Lászlót, Friedenthal Zoltánt, Szemenyei Jánost és Nagy Zsoltot láthatja a közönség. 

Szkéné színház

Fotó: Tony Lewis (Ausztrália)

Az előadás több nemzetközi díjat is elnyert, többek között a 2012-es szarajevói MESS Fesztiválon a zsűri különdíját, a Kritikusok Nemzetközi Szövetségének díját és a MESS Fórum “Luka Pavlovic” díját, illetve Drezdában a Német Szövetségi Politikaoktatási Központ díját 2011-ben. A fenti elismeréseket igazolják a külföldi turnék után megjelent kritikák is: „Lélegzetelállító, kelet-európai hardcore-reality színház." - Der Standard, Ausztria

„Ilyet még nem látott Zürich! A sokat próbált színházrajongók is alig tértek magukhoz a majdnem kétórás előadást követően. Vajon a kamion egy Pulp Fiction partiautó volt vagy mégis inkább egy Magyarország posztkommunista pornópiacáról származó prototípus? A gonosz és a zseniális különleges ötvözete! A sokat díjazott film és színházi rendező munkái szembe mennek a kapitalista világgal. (…) Mundruczó őrülete erőszakkal, iróniával és törésekkel taglózza le a nézőit. Átgázol rajtunk. Felszabdal minket. Budapest mindenhol ott van." - Tages Anzeiger, Svájc

„Lemeztelenítés, kínzás, lelki terror és gyilkosság – az előadásban Mundruczó Kornél kegyetlenül szembesíti nézőit az erőszakkal. (…) A színpadon ugyan nem folyik igazi vér, mégis fájó nézni ezt a valóságshow-t. (…) Az elvágyódás érzelmes pillanatai a zenés betétekben jelennek meg, amikor a színészek a kamionban található minden lehetséges eszközön zenélni kezdenek, legyen az szemetes, vasaló vagy akár varrógép." - nachtkritik.de, Németország

Fotó: Andrea Avezzú

A külföldi közönségtől idén júliusban, a 19. vendégjátékuk keretében, a Velencei Biennálén, Olaszországban búcsúztak nagy sikerrel:

„...egy körülbelül tíz évvel ezelőtti előadás, amelyet a Proton Színház nagy európai fesztiválokkal közös koprodukcióban mutatott be, és amely még mindig megdöbbentő és jelentőségteljes. A Nehéz Istennek lenni szörnyű és sokkoló témákkal foglalkozik, ezek azonban a darabban elkerülhetetlennek tűnnek." - il manifesto, Olaszország

Augusztus végén, Budapesten nem csak a 75. előadást és a mögötte álló 11 évet ünneplik, hanem mindazt az emberi és szellemi értéket, amit a Nehéz Istennek lenni jelent a színház számára. Az utolsó előadások híre a nemzetközi színházi szakmához is eljutott, így Magyarországra utazik a világhírű táncos és koreográfus Marlene Monteiro Freitas is, hogy a csapattal együtt még egyszer, utoljára meghallgassa a Mamy Blue-t. Köszönet az Örkény Színháznak, hogy velük együttműködésben valósulhatnak meg az utolsó időpontok augusztus 26-án, 27-én, 28-án és 29-én a Gyömrői út 156. szám alatt található raktárban.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
John a Latinovitsban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés