bezár
 

zene

2021. 09. 08.
Sokszínű programkínálat a Hagyományok Házában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sokszínű programkínálat a Hagyományok Házában Sokszínű programkínálattal veszi kezdetét a Hagyományok Háza új évada, ahol az érdeklődők többek között Tamási Áron egyik művéből készült új zenés-táncos produkciót, valamint három népművészeti, iparművészeti és fotókiállítást is megtekinthetnek.

A 20 éves fennállását ünneplő intézményben a tervek szerint minden eddig megszokott programot újraindítanak a táncházaktól a szervezett csoportos gyerekfoglalkozásokon keresztül a tanfolyamokig.

Mint írják, az első előadások egyike az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes Tamási Áron műve nyomán készült Idesereglik, ami tovatűnt - Óda az énekes madárhoz című produkciója lesz, amelyet szeptember 17-18-án mutatnak be.  A bemutatón kívül különleges jubileumi táncelőadások és koncertek lesznek láthatóak a Hagyományok Házában, az együttes vendége lesz Kelemen Barnabás és Kokas Katalin, a Duna Művészegyüttes, a 10 éves Tokos zenekar, valamint megemlékeznek az alapító, Rábai Miklós születésének 100. évfordulójáról is.

Szeptemberben Kárpátalján Ungvárra, Erdélyben az Erdélyi Táncháztalálkozó részeként Székelyudvarhelyre, valamint Szentegyházára és Marosvásárhelyre viszi el az együttes műsorait, október végén Londonban mutatják be Liszt-mozaikok című előadásukat. Az esten olyan világhírű művészek működnek közre, mint Alexandre Da Costa hegedűművész és a Royal Filharmonikus Zenekar.

A 70 éves együttes londoni kiemelt előadása mellett több jelentős nemzetközi eseményre is sor kerül. A Hagyományok Háza képviseli októberben Magyarországot az English Folk Expo (EFEx) és a vele párhuzamosan zajló Manchester Folk Festival angol zeneipari és kulturális eseményen, négy kiemelkedő hazai zenekarral (Muzsikás, Ötödik Évszak, Pengetős trió, Dalinda) reprezentálva a sokszínű magyar és Kárpát-medencei hagyományos kultúrát. Novemberben a European Folk Network a Hagyományok Házával közösen tervezi budapesti konferenciáját, amelynek helyszíne a Budai Vigadó lesz.

Harmadik alkalommal szervezik meg a Határtalan Táncfőváros című fesztivált, a határon túli hivatásos együttesek seregszemléjén fellép többek között a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Hargita Székely Nemzeti Együttes, a Maros Művészegyüttes és a Háromszék Táncegyüttes. A rendezvény részeként a szervezők egy új koncertsorozatot is indítanak olyan jelenkori zeneszerzőket bemutatva, akik pályájuk során a "tiszta forrást" keresték és képesek voltak új dimenziókba helyezni a népzenét.

Szeptemberben három kiállítás is nyílik. A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban az Ifjú mesterek remekei című tárlat az idei évre a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra beérkező legkiválóbb alkotásokat mutatja be. A Budai Vigadó fotógalériában a 90 éves Timár Sándor - Mesti tiszteletére készült fotókiállítás lesz megtekinthető, a Kallós Zoltán kiállítóteremben pedig a Karsai Zsigmond festőművész és táncos mester előtt tisztelgő, a képzőművészetet és a népművészetet egyszerre megjelenítő kiállítást nézhetik meg az érdeklődők.

A táncos rendezvények közül a legkisebbeknek szóló aprók tánca péntektől indul újra minden pénteken, míg a szombati tánctanfolyammal egybekötött táncházakra szeptember végétől számíthatnak az érdeklődők. Bővebb információk a programokról ezen a weboldalon találhatók.

A négyzetes kép forrása: Hagyományok Háza

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés