bezár
 

film

2021. 10. 16.
Spanyol filmhét az Urániában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Spanyol filmhét az Urániában Spanyolország sokszínű filmterméséből ad ízelítőt október 26. és november 1. között a Spanyol Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia közös szervezésében megszervezett eseményen tizennégy filmet vetítenek. A válogatásban Pedro Almodóvar két rendezése és egy produceri munkája is szerepel - közölték a szervezők az MTI-vel.

Október 26-án Almodóvar új filmje, a Velencében is díjazott Párhuzamos anyasorsok nyitja a filmhetet. A történetben két egyedülálló nő sorsa fonódik egybe, miután egy napon adtak életet gyermeküknek. A Penélope Cruz és Milena Smit főszereplésével készült alkotás bemutatóján fellép a világhírű Las Migas flamencoegyüttes, az este díszvendége a film férfi főszereplője, Israel Elejalde lesz.

Almodóvar másik filmheti bemutatója az Emberi hang című rövidfilm. A mű a spanyol mester első angol nyelvű rendezése, Jean Cocteau azonos című színházi monológjának szabad adaptációja. Hősét, a hűtlen szeretőjére várakozó nőt Tilda Swinton alakítja.

Szintén női közösségbe enged bepillantást a tavalyi év sikeres filmje, a 2021-es Goya-gálán négy díjat bezsebelt A lányok, amely egy zaragozai katolikus leánygimnázium életébe kalauzol el. A patriarchális társadalom korlátozó tradíciói adják a Vakító villanás című film alapélményét is, amelynek amatőr szereplői egy elnéptelenedő extremadúrai falu idős asszonyai.

A filmhéten vígjátékokat, road movie-t és thrillereket is vetítenek. Két magányos nő, két generáció egymásra találásának komédiája az Egy kis kellemetlenség, amely egy különös eltartási társbérlet körül forog. Frivol kapcsolati komédia a Szenvedélyes szomszédok, Cesc Gay (Péntek Barcelonában, Truman) kamaradarabja, amelyben egy középkorú madridi házaspár új szomszédokat kap.

Fekete humorral átitatott road movie a Normális világ, amelyben egy madridi színházrendező anyja halálakor ellopja a koporsót, hogy az asszonyt kívánságának megfelelően az óceánba temesse. A Goya gyilkosságok című thriller egy rejtélyes gyilkos körül forog, aki Goya rémképekkel teli rézkarc-sorozatának ihletében szedi áldozatait a felső tízezer köréből. A rangidős nyomozót Maribel Verdú alakítja. Szintén nyomozástörténet Isabel Coixet (Az élet nélkülem, Könyvesbolt a tengerparton) Benidormban havazik című alkotása, amelynek egyik producere Pedro Almodóvar. Hőse, a magányos, rigolyás Peter (Timothy Spall) Valenciában élő testvérét indul meglátogatni, akiről azonban kiderül, hogy rejtélyesen nyoma veszett.

Dráma és thriller határán mozog a három Goya-díjjal jutalmazott Ane. A Baszkföldön játszódó alkotásban a biztonsági őrként dolgozó Lide nyomoz a lánya után, aki a környéken kirobbant zavargásokban tűnt el. Megtörtént bűnesetet dolgoz fel a Guillem halála című film: 1993-ban egy szélsőjobboldali csoport megölt egy fiatal antirasszista fiút. A sajtó az áldozatot hibáztatta a történtekért, a szülők azonban eltökélten küzdöttek az igazságért.

Naplórészletekből és archív filmfelvételekből áll össze a Vivian Barrett naplója, amely egy asszony és egy férfi történetét meséli el a 20. század közepéről. Az Üdvözöljük Spanyolországban! című dokumentumfilmben bevándorlók nyilatkoznak arról, mi lepte meg őket új hazájukban. A filmhéten látható először A művészet templomai sorozat legújabb, decemberben érkező része: a Salvador Dalí ifjúkora azt az időszakot mutatja be, mielőtt a festő csatlakozott a szürrealista mozgalomhoz.

A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók.

Négyzetes kép forrása: https://www.facebook.com/UraniaBudapest/

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Enyedi Ildikó: A feleségem története
Tarek Boudali: 30 nap maximum
Laurent Tirard: A beszéd

Más művészeti ágakról

irodalom

Troliszellem Troliszellem
Helyzetjel
irodalom

Mi igenis teszünk Mi igenis teszünk
A Kötetlenül sorozat ötödik meghívottja Élő Csenge Enikő volt
irodalom

Határokon innen és túl Határokon innen és túl
Horváth Márk, Lovász Ádám: A határsértés technológiái: Alkalmazott filozófiai tanulmányok a poszthumán állapotról, Kijárat Kiadó / I.T.E.M. Alapítvány, Budapest, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés