bezár
 

zene

2022. 04. 19.
Elhunyt Radu Lupu zongoraművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Radu Lupu zongoraművész Elhunyt 76 éves korában Radu Lupu nemzetközi hírű Grammy-díjas zongoraművész, aki 2019-ben vonult vissza a színpadról betegsége miatt - közölte hétfőn a román közszolgálati rádió klasszikus zenei adója.

A művész vasárnap hunyt el, Nagy-Britanniában és Svájcban élt. Nemzedéke egyik legjobb zongoristájaként tartották számon. 1945. november 30-án született a romániai Galacon, Florica Musicescu és Cella Delavrancea növendékeként tanult szülőhazájában, majd a moszkvai konzervatóriumba került ösztöndíjjal. Fiatalon első díjat nyert a világ három fontos nemzetközi zongoraversenyén, így 1966-ban a Van Cliburn, 1967-ben a George Enescu, 1969-ben pedig a Leeds-i megmérettetéseken diadalmaskodott. Radu Lupu Európa és az Egyesült Államok nagy zenekarainak rendszeresen meghívott szólistája volt. A Salzburgi Fesztiválon a Herbert von Karajan által vezényelt Berlini Filharmonikusokkal debütált, az Egyesült Államokban első koncertjeit a Daniel Barenboim által vezényelt Clevelandi Zenekarral, valamint a Carlo Maria Giulini által dirigált Chicagoi Szimfonikus Zenekarral adta.

Radu Lupu a német Decca lemezkiadónál készített felvételeket, 1995-ben Grammy-díjat nyert a Schubert-szonáták lemezéért, ugyanabban az évben az Edison-díjat is elhódította Robert Schumann Gyermekjelenetek című lemezével. A művész meglehetősen visszavonultan és diszkréten élt, kerülte az interjúkat, a közösségi médiában egyáltalán nem volt jelen.

A kép forrása: https://www.facebook.com/historyofmusic2016

 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés