bezár
 

színház

2022. 09. 06.
Nyílt napot rendez vasárnap a Vígszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyílt napot rendez vasárnap a Vígszínház Nyílt napot rendez vasárnap a Vígszínház, hogy a művészek és a közönség együtt ünnepelhesse meg az évadkezdést; a Vígnapon kulisszajárás, improvizációs előadás, koncert, dedikálás, tánctanulás és számtalan gyerekprogram várja az érdeklődőket.

A programsorozat végigkalauzolja a látogatókat a színház ritkán látott helyszínein és alkalmat teremt arra, hogy a közönség kötetlenebb formában találkozzon a művészekkel - olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint kiemelik, a Vígnap az idén egy valóban egyszeri és megismételhetetlen programmal kezdődik, a Vígszínház művészei improvizációs előadással készülnek, amelynek házigazdája Rudolf Péter lesz.

A Vígnapon a közönség színművészek vezetésével barangolhatja be a színház épületét, Hegyi Barbara, Márkus Luca és Tar Renáta segítségével pedig csokit is készíthetnek a látogatók. A gyerekeket arcfestéssel, tánctanulással, jelmez- és parókapróbával várják. A teátrum archívumának kincseiből a Vígböngészdében lehet válogatni, és a színház művészeinek saját készítésű édességeiből is lehet vásárolni, a bevételt jótékonysági célokra ajánlják fel.

Az eseményt a Víg125 koncert zárja, a Vígszínház történetének emblematikus előadásaiból nagyzenekari kísérettel adnak elő részleteket a társulat művészei. Olyan művek slágerei csendülnek fel, mint a Csókos asszony, a Fekete Péter, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A padlás vagy A Pál utcai fiúk.

A VígIMPRO és a Víg125 koncerten való részvétel jegyvásárláshoz kötött, a többi programon a részvétel ingyenes. További információ a https://www.vigszinhaz.hu/Vignap_2022 oldalon érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

William Shakespeare – Kulcsár Noémi: Ahogy tetszik
színház

17. Gyulai Shakespeare Fesztivál
Beszámoló a 9. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóról
színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban

Más művészeti ágakról

Mán-Várhegyi Réka: Vázlat valami máshoz, Magvető Kiadó, Budapest, 2022.
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla legújabb mesekönyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés