bezár
 

zene

2022. 10. 18.
Bach és Itália
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bach és Itália Október 31-én Bach és Itália címmel ad koncertet Cecilia Bernardini (barokk hegedű), Baranyay Piroska (barokk cselló) és Fábri Flóra (csembaló) a BMC könyvtárában – írja a bmc.hu.

A mai globalizált világban több szakmában is mindennapos dolog az utazás. A zenészek életében egyértelműen a mindennapok szerves részét képezi – sőt, így volt ez már a barokk korban is. Johann Sebastian Bach kortársaihoz képest (ha pl. Georg Friedrich Händelhez hasonlítjuk) viszonylag keveset utazott, sőt, élete egészében nem járt német nyelvterületen kívül. Mégis, csillapíthatatlan tudásvágyának köszönhetően mesterien sajátította el az akkori Európában uralkodó olasz és francia zenei stílus legfontosabb elemeit. A kor gyakorlatához híven úgy tanult, hogy kottákat másolt – például Antonio Vivaldi darabjait, amelyekből billentyűs átiratokat készített. Ezzel az emulációs folyamattal bővítette lehengerlő kompozíciós eszköztárát és sajátította el az olasz zenei nyelvet anélkül, hogy valaha betette volna a lábát az akkori Itáliába.

A koncerten Bach művei mellett az olasz barokk megkerülhetetlen szerzői, Antonio Vivaldi és Arcangelo Corelli darabjai is megszólalnak.

Cecilia Bernardini, Baranyay Piroska és Fábri Flóra hármasa egyébként maga is vérbeli európai formáció: Cecilia Hollandiából, Flóra Németországból érkezik ebből az alkalomból Budapestre – és csatlakozik a szintén Európa-szerte otthonosan mozgó Baranyay Piroska.

A koncertre a belépés díjtalan. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

A kép forrása: bmc.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról
irodalom

A Gyász, hagyaték és túlélet József Attilánál alcímet viselő könyv a Kortárs Kiadó gondozásában látott napvilágot
Könyvbemutató másképp
Luca Guadagnino: Challengers


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés