bezár
 

irodalom

2009. 08. 19.
Fiatal erdélyi író nyert a BBC nemzetközi rádiójáték-pályázatán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Székely Csaba marosvásárhelyi fiatal író nyerte meg a BBC brit közszolgálati médium nemzetközi rádiójáték pályázatának legjobb európai drámáért járó díját a Do You Like Banana, Comrades? (Ízlik a banán, elvtársak?) című művével.

prae.hu

A BBC World Service és a British Council közös pályázatát kétévente hirdetik meg két kategóriában: angol anyanyelvű-, illetve az angolt idegen nyelvként használó szerzők számára. A résztvevőktől 60 perces, legfeljebb hatszereplős drámákat várnak.

A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem - amelynek jelenleg hallgatója a fiatal író - keddi közleménye szerint több mint ezer pályamunka érkezett, ezek egynegyede Európából.

Az erdélyi író darabjának főszereplője egy londoni elmegyógyintézetben meséli el emlékeit a rendszerváltás előtti és utáni Romániáról.

Székely Csaba a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem angol-magyar szakán végzett, 2004-ben publikálta Írók a ketrecben című irodalmi paródiákat tartalmazó kötetét. Négy évig dolgozott A Hét című lapnál, jelenleg az Erdély FM rádiónál szerkesztő és műsorvezető.

A szerző nem zárja ki a magyar nyelvű változat megírásának a lehetőségét, amennyiben érdeklődés mutatkozik a hangjáték otthoni közlésére, bemutatására.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 4.számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 3.számáról
Műfordítói est a Szépművészeti Múzeumban
Brnói napló, második rész

Más művészeti ágakról

színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés