bezár
 

film

2023. 04. 25.
Down-szindrómás színészek a Little Europe Filmfesztivál lengyel filmjében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy Down-szindrómás színészekből álló amatőr színtársulat áll a Little Europe Filmfesztivál lengyel filmje, az Amatőrök középpontjában, amelyet csütörtökön láthat a közönség a Toldi moziban.

Első alkalommal rendezik meg a Toldi Moziban április 25. és 27. között a Little Europe Filmfesztivált, amelyen hét közép-európai játékfilmet és két dokumentumfilmet mutatnak be. A csütörtökön látható lengyel alkotás középpontjában egy Down-szindrómás színészekből álló amatőr színtársulat áll, akik lehetőséget kapnak arra, hogy egy igazi színházban lépjenek fel – olvasható a Lengyel Intézet hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

prae.hu

Krzysiek és értelmi fogyatékkal élő színészekből álló amatőr társulata sikert arat egy színházi fesztiválon. A Személyes tárgyak irodája nevű társulat jutalma, hogy egy valódi színházban, hivatásos színészekkel hozhatnak létre egy színdarabot. A Zorba, a görög című darab adaptációján kezdenek dolgozni, azonban amikor kiderül, hogy a színház igazgatója számukra nehezen elfogadható feltételeket szab, a kezdeti lelkesedés alábbhagy.

A film eredeti nyelven, magyar és angol felirattal lesz látható, a vetítés utáni beszélgetésen pedig Iwona Siekierzynska rendező és a forgatókönyv társszerzője, Waleria Siekierzynska várja a közönséget.

Kép forrása: toldimozi.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Damian Kocur: Kitörés előtt
Darren Aronofsky: Rajtakapva
Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés

Más művészeti ágakról

Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés