bezár
 

színház

2023. 05. 11.
Megvan a józsef attila színház jövő évada
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megvan a józsef attila színház jövő évada Öt bemutatót tervez a jövő évadban a József Attila Színház: elsőként a Vértestvérek című musicalt tűzi műsorra, majd az Equus, a Vízkereszt, vagy bánom is én, a Naftalin és a Sírpiknik című darabot is láthatja a közönség.

Nemcsák Károly igazgató a színház csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: évek óta szerződtetett társulata van a színháznak, ami erős kohéziót teremt a teátrumon belül. A következő évad rendezői és tervezői is visszatérő vendégek - tette hozzá.

A jövő évad első premierje szeptember 30-án Willy Russell Vértestvérek című musicalje lesz Lengyel Ferenc rendezésében. Második bemutatóként október 6-tól Peter Shaffer Equus című drámáját láthatja a közönség Hargitai Iván rendezésében. A harmadik premier a Vízkereszt, vagy bánom is én című Shakespeare-vígjáték, amelyet Kiss Csaba állít színpadra december 9-i bemutatóval.

Az évad második felében, 2024. február 17-én tűzik műsorra Heltai Jenő Naftalin című bohózatát, amelyet szintén Hargitai Iván rendez. Ivan Menchell Sírpiknik című komédiájának premierjét március 9-én tartják, a darabot Guelmino Sándor állítja színpadra.

A kép forrása: https://www.facebook.com/jozsefattilaszinhaz/?locale=hu_HU

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
színház

80 éves Demjén Ferenc
Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban

Más művészeti ágakról

Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben
Thomas Pynchon Ellenfényben című regényének magyar bemutatójáról
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába
Beszélgetés Ferencz Orsolyával Félálom című debütkötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés