bezár
 

film

2023. 05. 19.
Álló tapssal fogadta a közönség Elek Juditot
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Álló tapssal fogadta a közönség Elek Juditot Állva tapsolva fogadta a közönség csütörtökön Elek Juditot a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, aki a Sziget a szárazföldön című filmje vetítésére érkezett. Az 1969-ben forgatott alkotást a felújított filmeket bemutató Cannes Classics válogatásba hívták meg.

"Nagyon nagy megtiszteltetés, mint mindig, itt lenni, mert be kell, hogy valljam, Cannes-nak köszönhetem a rendezői identitásomat" - köszöntette franciául a 86 éves alkotó a fesztiválpalota teljesen megtelt Bunuel termében a zömében fiatalokból álló közönséget a vetítés előtt.

prae.hu

Elek Judit filmjei négy alkalommal is szerepeltek Cannes-ban, először 1968-ban a Meddig él az embert vetítették a Kritikusok Hete szekcióban, míg első nagyjátékfilmjét, a Sziget a szárazföldönt hosszú vastaps fogadta, amikor 1972-ben a hivatalos programban versenyen kívül mutatták be.  

Gérald Duchaussoy programigazgató emlékezett arra, hogy 2015 óta rendszeresen szerepelnek magyar filmek a válogatásban (Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú, Sára Sándor Feldobott kő és Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című alkotásai), míg Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatója elmondta, hogy az intézmény munkatársai az elmúlt években 180 magyar filmet restauráltak, köztük Elek Judit teljes életművét, amely rendelkezésre áll minden érdeklődő forgalmazó, programigazgató számára.

A Sziget a szárazföldön egy magányos, idős asszony története, akit Kiss Manyi alakít. A nő egy budapesti bérházban egy nagy lakásban él, de szűkös társbérleteikben szorongó szomszédainak nyomására elhatározza, hogy lakását kisebbre cseréli. A film hitelesen idézi fel a hatvanas évek Budapestjének atmoszféráját, a rendező a dokumentarista ábrázolásmódot szürreális hangulattal és groteszk humorral ötvözi.

A Sziget a szárazföldön forgatókönyvírója Mándy Iván volt, operatőre a közelmúltban elhunyt Ragályi Elemér, akivel már a Meddig él az ember? (1967) című filmben is sikerrel dolgoztak együtt.

Fotó: hu.wikipedia.org/wiki/Elek_Judit

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Mike Cheslik: Hundreds of Beavers
A Hétköznapi kreativitás pályázat nyertes filmjei
Schwechtje Mihály: Sünvadászat

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés