bezár
 

film

2023. 06. 04.
Megérkezett az új magyar disztópikus film előzetese
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Megérkezett az A másik érintése előzetese. A játékfilm premierjére a Magyar Mozgókép Fesztiválon, június 9-én 17 órakor kerül sor a veszprémi Hangvillában.

A film egy olyan disztópikus világban játszódik, ahol egy ismeretlen vírus képtelenné teszi az embereket arra, hogy megérintsék egymást. A főszereplők egy anya, egy apa és a fiúk, akik közösen keresik a kiutat ebben a sajátos roadmovie-ban. A történet jelene télen, Európa legnagyobb tavánál játszódik, ahol a táj jeges és hideg. És csak a visszaemlékezésekkor találjuk magunkat a meleg nyárban. Amikor még minden rendben lévőnek látszott – áll A másik érintése szinopszisában.

prae.hu

Az emberi érintésről szóló mozifilm független produkcióként valósult meg, a veszprémi SzeretFilm Stúdió gyártásában, koprodukcióban a Greenbox és az Origo Filmstúdiókkal. A filmet magánszemélyek, cégek, szervezetek szponzorálták a közvetett állami támogatás mellett, producerei Turós-Máté Kinga, Somlai Dávid, Ruzsinszki Ádám és Buvári Tamás.

A filmet Buvári Tamás rendezte. Főszereplői Orbán Levente (Kojot, Saul fia), Trokán Anna (Szeretföld, Magdolna), Cservák Zoltán (Saul fia), továbbá felbukkan benne Trill Zsolt, Danis Lídia, Kálid Artúr, Nagy Katica, Egyed Attila és Epres Attila is. Operatőre Tóth Zsolt, vágója Nemes Tímea voltak.

A játékfilm legjobb hangmester és legjobb zeneszerző kategóriában kapott jelölést a Magyar Mozgókép Díjra. A hazai szeptemberi moziforgalmazást megelőzően A Másik érintése román és lengyel filmfesztiválokon vesz részt.

Forrás: SzeretFilm Stúdió

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Filmre rögzített önarckép a Verzión
Nemes László: Árva

Más művészeti ágakról

Az Életünk folyóirat téli számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 4.számáról
A Két semmi közt Nemes Nagy-válogatáskötet bemutatójáról
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés