bezár
 

film

2023. 11. 04.
Kedden kezdődik a 17. Román Filmhét
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kedden kezdődik a 17. Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Román Kulturális Intézet és az Uránia együttműködésében ezúttal hat új alkotást láthat a közönség.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház közleményében kiemeli, hogy a november 7-én, kedden 19 órakor kezdődő nyitóvetítésen a magyarországi premier előtt lesz látható a Libertate '89 - Nagyszeben című, román-magyar koprodukcióban készült játékfilm, amely a '89-es, véres romániai forradalom napjainak megidézésével az akkori eseményeket egy újabb szemszögből mutatja meg.

prae.hu

A forradalmat tizennyolc évesen megélő Tudor Giurgiu rendező az Uránia Nemzeti Filmszínház közleményében úgy fogalmaz, "ezzel a filmmel az a célom, hogy pontos képet fessek az akkori káoszról, másrészt, hogy magyarázatot adjak arra, vajon az igazi gyilkosokat miért nem vonták évekig felelősségre". Rendezése a valós karakterek hiteles bemutatásán túl akciófilmbe illő izgalmakat kínál, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) közönségdíjat kapott - áll a közleményben.

Szerepelnek a válogatásban a román filmművészetet jellemző, szatirikus hangvételű filmek: szombaton, november 11-én este lesz látható Paul Negoescu Derék emberek című társadalmi szatírája. Negoescu az új román fekete vígjáték mestere, Két sorsjegy című 2016-os komédiája a kevés nyereséges film egyike lett Romániában 2017-ben, a 12. Román Filmnapokon Magyarországon is vetítették. A Budapesten most bemutatkozó Derék emberek, Paul Negoescu új fekete komédiája nyolc román nemzeti filmdíjat, GOPO-t kapott, többek között a legjobb rendezésért, a legjobb forgatókönyvért és a legjobb főszerepért. Látható lesz az elsőfilmes moldáv rendező, Jon Bors Szén című alkotása is - áll a közleményben.
 

A programban szerepel egy romantikus lírai filmdráma, Mihal Sofronea A szelek nyomában című munkája, valamint egy magashegyi thriller, Daniel Sandu Az apa, aki hegyeket mozgat meg című filmje. Sandu első filmje, az Egy lépéssel az angyalok mögött látható volt a 2018-as válogatásban, mostani filmjénak főszereplője egy nyugalmazott hírszerző tiszt (Adrian Titieni), aki a havasokban eltűnt fia keresésére indul.
 

A válogatásban egy dokumentumfilm is helyet kapott: Oana Giurgiu Alkalmi kémek című dokuja azokról a Kelet-Európából származó zsidó önkéntesekről szól, akiket a britek ügynökként juttattak vissza szülőföldjükre a második világháborúban. A film producere Tudor Giurgiu volt - áll a közleményben.

Az Uránia közleményében kiemeli, hogy három vetítésen a közönség az alkotókkal is találkozhat, a nyitófilmen a rendezővel, Tudor Giurgiuval, az Alkalmi kémek című film bemutatóján Oana Giurgiuval, a Derék emberek bemutatóján pedig a forgatókönyvíró párossal, Radu Romaniuc-kal és Oana Tudorral.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik, a közönségtalálkozós vetítéseket (Libertate '89 - Nagyszeben, Alkalmi kémek, Derék emberek) angol felirattal is. A rendezvény a Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

Más művészeti ágakról

építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
irodalom

Bernardo Atxaga Obabakoak című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés