Magyarországon a Budapesti Iskola alkotásai egyedülállók voltak a hetvenes években, nem véletlen, hogy a mozgalom vagy inkább csak stílusirányzat klasszikusait számos nemzetközi fesztiválon díjazták. Tarr Bélától a Családi tűzfészek, Schiffer Páltól a Cséplő Gyuri és A pártfogolt, Dárday Istvántól a Jutalomutazás, Ember Judittól a Fagyöngyök vagy Gyöngyössy Imrétől és Kabay Barnától a Két elhatározás egyaránt dokumentum-játékfilmek vagy más elnevezéssel fikciós dokumentumfilmek. Ezekre vagy az jellemző, hogy alkotóik játékfilmes dramaturgia szerint szerkesztik meg a civil szereplők életképeiből álló történetet, vagy a civil szereplővel eljátszatják a saját életét, illetve egy, a saját élethelyzetéhez kapcsólódó szituációt bontanak ki a közreműködésével. Ez felvet bizonyos etikai kérdéseket, elég csak a Családi tűzfészek családon belüli bántalmazásokat rögzítő képsoraira gondolni, de kétségtelen, hogy az eredmény megkapóan autentikus és emberi történet, ami a civil szereplők miatt mentes a színpadias maníroktól. Nem feltétlenül a legőszintébb, hiszen a dokumentumfilmek alapproblémája, hogy a kamera jelenléte miatt a felvett emberek nem úgy viselkednek, mint a hétköznapjaikban, amikor tudják, hogy nem figyeli őket egy „hivatalos szem”. Persze az is tanulság, hogy egy idő után megszokják a felvevőgép jelenlétét, és nagyobb mértékben megnyílnak. Speciális eset az Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos által készített Extázis Uncut, amely a népszerű magyar rapper, bongor önvallomása. Speciális eset, mert

a vajdasági származású könnyűzenei előadó, polgári nevén Berta Csongor színészként végzett, a színpadon játszott, így még komplexebb a viszonya Ipacs és K. Kovács művéhez, illetve még „gyanakvóbb” lehet a néző, hogy amit látunk, azt bongor „csak” eljátssza.

Nem ez a helyzet, sok tekintetben tényleg őszinte vallomás, de mindenekelőtt egy intenzív, magával ragadó történet.

Berta Csongor Szabadkán született a kilencvenes évek elején, gyerekkora mintegy „beleért” a délszláv háborúba, amelyben édesapja is érintett volt, derül ki magából a filmből. Fiatal felnőttként költözött Magyarországra és kezdte el Budapesten zenei karrierjét. A 2010-es években futott be rapperként, habár műveiben ötvözi a hiphop alműfajait más zsánerekkel (például funk, világzene). A kortárs magyar rapperekhez (Krúbi, Beton.Hofi, Pogány Induló) hasonlóan gyakran társadalomkritikát fogalmaz meg a szövegeiben, de nem riad vissza az önéletrajzi elemektől, tehát lelke feltárásától sem. Videoklipjeiben már dolgozott együtt híres magyar színészekkel, így az Extázis Uncutban is szereplő Thuróczy Szabolccsal, sőt K. Kovács Ákos az egyik első klipjét rendezte. Három nagy stúdióalbumot adott ki eddig, ezek közül a 2025-ös Extázis a legfontosabb a film szempontjából, mivel a rendezők ezt dolgozták fel, tulajdonképpen ennek tematikájára húzták fel a sztorit.

Ahogy az album, úgy az Extázis Uncut is terápiás célból készült. Bongor nem rejti véka alá, hogy alkoholproblémákkal küzdött, a film egyik kulcsmondata is az, hogy „Alkoholista vagyok”, hiába, hogy akkor már több mint egy éve absztinensnek számított.

Ez a történet tehát egyrészt a függőség története, mely bemutatja, hogy az alkohol milyen iszonyatos pusztítást végez.

Nem feltétlenül az alkoholista szervezetében, elvégre bongor még fiatal, a harmincas évei elején jár, így valamennyire „bírja a piát”. Inkább a szociális életét, a feleségével, Cseri Hannával folytatott kapcsolatát mérgezi meg.

Másrészt az alkoholizmus tünetként is megjelenik, a gyerekkori trauma és az apai örökség mint „betegség” tünete.

Természetesen ez értelmezhető egyfajta mellébeszélésként is, mint amikor egy börtönbe került ember bizonygatja, hogy ő ártatlan. A gyerekkori trauma jó ürügy az önsajnálatra és az ebből fakadó alkoholizmusra, és nyilvánvalóan az Extázis Uncutra is rá lehet fogni, hogy mentegeti hősét, illetve bongor mentegeti saját magát. De szerencsére a film nem hangsúlyozza túl az alkoholizmus és a trauma közötti kapcsolatot, inkább a trauma és a művészet viszonyára koncentrál, valamint a hírnév és az addikció közötti összefüggésre is kitér.

Az Extázis Uncut meglepően komplex, alkotói megfogalmazása szerint „eklektikus” alkotás, ami művészi értelemben ezúttal kifejezetten pozitívum. Azaz a stílus- és műnemeklektika jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy rövid, kevesebb mint egy és egy negyedórás játékideje ellenére egy összetett történetet, illetve komplex képet kapjunk bongorról, megismerjük a „kemény és őszinte” rapper mögött az embert. Az alkotók ügyesen vegyítik a fikciót a dokumentum-felvételekkel, a hagyományos beszélőfejes interjúkat a kitalált beszélgetésekkel, a játékfilmes, megrendezett jelenetekkel és a remekül koreografált és komponált videoklipekkel. Más kontextusban bóvlinak tűnne az a néhány szürreális, horrorba hajló képsor, amelyben bongor traumája és függősége testet ölt különféle szörnyek formájában, azonban az Extázis Uncutban működik. Működik, mert összhangban van a rapper klipjeinek világával és stílusával, mivel ő is gyakran felhasznál filmes kliséket a dalaihoz (az egyikben például szöveg szintjén is megjelenik A Gyűrűk Ura).

Kérdés persze, hogy miért nem lehetett olyan konvencionálisabb portréfilmet készíteni bongorról, mint amilyen a közelmúltban Pogány Indulóról is készült az HBO Maxra (Pogány Induló: Vajon mit mondana anya?)? Ha megnézzük az Extázis Uncutot, akkor ez nem kérdés. Megvan ugyanis a közel tökéletes összhang a kibontakozó történet és az eklektikus filmforma között. Egyrészt bongor maga is színész és előadó, így az élete jelentős hányada performansz, eljátszott, egy imázs, amely mögül nem törhet ki az ember, mivel ez a munkája, előadásokkal keresi a kenyerét. Másrészt

az alkoholizmus mint betegség is egyfajta „performansz”. Akár a drogfüggőség, úgy ez az addikció eleinte a tagadásról és a mismásolásról szól. Ezt maga bongor mondja el a filmben.

Első tapasztalatát négyéves korában szerezte, ekkor a felnőttek „poénból” megitattak vele egy kis adag pálinkát. Ez után nem véletlen, hogy már kamaszkorától kezdve rendszeresen fogyasztott alkoholt. Bongor erre úgy emlékezett vissza, hogy akkor még menőnek számított az ivás, és a környéken élő idősebb, „lerobbant” alkoholista férfiak voltak számukra a negatív példák, azaz velük kontrasztban úgy gondolták, hogy ők még távol vannak ettől a szinttől. Ők azért isznak, hogy jól érezzék magukat, míg a lecsúszott egzisztenciák azért, hogy valamennyire emberi szintre kerüljenek, mert az olcsó szeszesital nélkül elviselhetetlen az életük. Ám a főszereplőnek be kellett látnia idővel, hogy ez önámítás volt. Az alkohol lassan férkőzik be az ember tudatába, lassan teszi rabjává az egyént, és ilyen módon lassú méreg. Míg a metil-alkohol gyorsan elpusztít, nagyobb mennyiségben halált is okozhat, a kereskedelmi forgalomban kapható szeszesitalok etil-alkoholját az emberi szervezet egy darabig tolerálja, habár ebből is létezik veszélyes, szinte azonnal ölő mennyiség. De ez kisebb mértékben csak jókedvet, gátlástalanságot, közepes mennyiségben másnaposságot, netán hányást okoz. Többek között a bódító hatása, az ez alatti euforikus állapot emléke az, ami függővé tesz, hiába, hogy számos káros mellékhatással jár (a másnaposság mellett gyomorégés vagy elhízás rendszeres fogyasztás mellett). Aztán ahogy a drognál, úgy az alkoholnál is szükségessé válik a mennyiség fokozása, ami az alkoholfüggőséget is fokozza.

Az Extázis Uncut és az absztinens bongor rendkívül fontos dolgokra világít rá a klipek és az egyéb drámák közepette. Nagyon lényeges különbség a drog és az alkohol magyarországi megítélése között, hogy az előbbi illegális és egyfajta „bűn”-nek számít a társadalom szemében, míg az alkohol elfogadott, sőt nagy üzlet. Mit üzlet, egyenesen közösségi rituálé! Az egyetemisták „beavatása” az alkoholizáláshoz kötődik, az ünnepek, egyáltalán a sikerek megünneplése mind a szeszesitalokhoz kapcsolódik. A sörözés jól megérdemelt jutalom egy nehéz nap, egy sikeres vizsga(időszak) vagy egy jól sikerült koncert után. Magyarországon (és nem csak itt, persze) egész alkoholkultúra létezik, amiből nehéz kimaradni. Mint bongor is kifejti,

itthon sokan azzal hitegetik magukat, hogy ők nem alkoholisták, mert csak hétvégén isznak, ahogy azt ő is tette egy darabig. De mit jelent a hétvége?

Bongor rávilágít, hogy sokaknál már csütörtök estétől elkezdődik, és egyetemistaként nem nehéz ehhez a menetrendhez igazodni, hiszen sokan a kurzusaikat hétfőtől csütörtökig szórják szét, szorgalmi időszakban a péntek a szabadnap, a kikapcsolódásról és a bulizásról szól. A csütörtöktől vasárnapig tartó hétvége önbecsapás, az alkohollal kapcsolatos „performansz” része, és bár sokan megtartják ezt akár életük végéig, de mások bongorhoz hasonlóan már ezzel sem elégednek meg.

Hiába humoros és frappáns a bongor arcára tapadó kamerával felvett klip, ami az alkoholgőzös bulizásról szól, kijózanító az a jelenetsor, ami ezt követi. Egyrészt kiderül, hogy a rapper már nem csak a hétvégét tolta ki csütörtökre, hanem azzal sem elégedett meg, hogy pusztán este igyon. A reggelt sörrel indította, és akár olyan ürüggyel is vett magának italt, hogy megsajnált egy búslakodó lecsúszott, pénztelen embert. Neki és magának is vásárolt sört, majd elbeszélgettek az élet nagy dolgairól. Másrészt, ezzel összefüggésben bongor kapcsolata is válságba került. A filmben megszólaló felesége, Hanna kifejti, feltűnt neki, hogy Csongor a legócskább vicceken is úgy nevet, mintha a világ legjobb poénját hallotta volna. A részegség, vagy legalábbis az ittas állapot pedig csak egy darabig jópofa, és nem feltétlenül kell, hogy az illető agresszívvé váljon vagy konfliktusokat keressen, elég, ha megváltozik az attitűdje és nem tud úgy teljesíteni sem a professzionális, sem a magánéletében, ahogy kellene. Arról nem beszélve, hogy egy idő után egy józan ember számára zavarbaejtő az ittas egyén harsánysága vagy nehézkes beszédstílusa. Ez nyilvánvalóan elvezethet egy kapcsolat válságához is.

Mint már említettük, az Extázis Uncut legproblémásabb pontja az alkoholfüggőség és a gyerekkori trauma összekapcsolása. Ez persze csak annyiban problémás, hogy egy 1 óra 13 perces filmben értelemszerűen nem lehet a maga komplexitásában bemutatni. Szerencsére Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos sem pusztán erre koncentrálnak, hiszen az említett groteszk klipből egyértelművé válik, hogy

bongor nem azért lett alkoholista, mert a nehéz gyerekkora erre predesztinálta. A siker és a hírnév hozza magával az ünnepléseket, az ünneplések pedig a magyar kultúrában különösen összekapcsolódnak az alkoholmámorral, a címbeli extázissal.

Az Extázis Uncutban a gyerekkori trauma fontos összetevője nemcsak az addikciónak, hanem bongor művészetének, annak, hogy karriert épített. Kifejezetten erről szól az ötletet adó albumon szereplő dal, az Apa.

„Előttem nem volt apakép, csak ez a tátongó szakadék. Otthoni csatatér: apa megint részegen hazaér. Kimondatlan dolgok, a szekrényben bent a csontok, a csöndedből, a hiányodból faragtam egy szobrot” – ez hangzik el bongor számában, ami össze is foglalja a lényeget.

Alapvetően rendkívül negatív apakép jelenik meg a filmben, mely sok összetevőből áll, mivel egyrészt esélyes, hogy maga az apa is traumákkal küzdött, de ezeket a hagyományos patriarchális és maszkulin értékrend miatt már csak büszkeségből sem beszélte, beszélhette ki a családjával.

Bongor szülője megjárta a délszláv háborút, és ez nyilvánvalóan nyomot hagyott a lelkén. De az Extázis Uncut nem feltétlenül törekszik arra, hogy ebből vezesse le az apa egyéb negatív tulajdonságait. Az alkohol mellett ugyan ő is „antagonistaként” jelenik meg bongor életében, másrészt viszont ugyanúgy bűnös és áldozat, mint a fia. „Generációs átok, elbaszott sorsok. Ma feltakarítom utánatok a mocskot. Ha egy dolgot elérek, már megelégszem bőven: hogy az én gyerekem nem fog félni tőlem” – a dal ezen sorában bongor kifejezi, hogy ő maga szeretne jobb emberré, jobb apává válni, mint amilyen az övé volt. Azt mintegy már elvétette, hogy az alkohol csapdájába sétált, de a részegség csak egy probléma a sok közül.

Az Extázis Uncutban ennél fajsúlyosabb feszültség bongor és az édesapja között, hogy valójában felszínes volt a kapcsolatuk, nem volt meg köztük az az érzelmi kötelék, amelyre a főszereplő (és talán maga az apa is) vágyott.

„Egy odaadó, jóságos férfit, aki józan, de hozzá hiába szóltam, mert belül minden szobor szótlan” – hangzik a dalban, amit a filmbeli kapcsolódó klipben az alkotók frappánsan képeznek le. Az apát játszó Znamenák Istvánt egy darabig, a zenés jelenetsor elején egy lepel takarja el, majd a leleplezését követően valóban szoborszerű, katonaruhájában szinte egy háborús hősnek emelt emlékmű benyomását kelti. Ám ezzel éles kontrasztban áll a következő flashback, amelyen az apa már nem szobor, de nem is heroikus, csak egy megtört, pocakos alkoholista, aki sört vedel a kanapéjukon, feltehetően az önsajnálatban, a családja és a közte kialakult érzelmi távolság miatti fájdalmában a delíriumba menekülve. Egy szobrot legfeljebb csodálni lehet, de viszonzott csodálatot elvárni tőle nem. Ugyanígy egy ittas ember csak magával törődik, a saját érzelmeit igyekszik felfokozni vagy éppen ellenkezőleg, tompítani az alkohollal, hogy elmeneküljön a rideg valósága, a problémái elől. A szoborral és az alkoholmámoros, kontrollvesztett egyénnel képtelenség pozitív kapcsolatot építeni – ezt kellett bongornak felismerni a saját életében is, amikor elhatalmasodott az alkoholizmusa.

Bongor bevallása szerint ezen jelenetek forgatása volt számára a legnehezebb érzelmileg, tulajdonképpen ez volt az igazi terápia, nem az a visszatérő terápiás epizód, amelyben a Hámori Gabriella által megformált pszichoterapeuta és a főszereplő eljátsszák, hogy felfejtik a múltat. A rapper a forgatáson a könnyeivel küszködött, ami szinte magától értetődő, főleg, hogy a kapcsolódó klipekben érezhető a hangján a leginkább, hogy rengeteg fájdalomszülte indulat tör fel belőle. Éppen ezért az Extázis Uncutnak az Apa-epizód a csúcspontja, a düh, a fájdalom és a bűntudat keveredik ezekben, mivel egy bizonyos történés miatt bongor bűntudatot is érez, ami végigkíséri művészetét. Végső soron az Apa-szám és a film segítették hozzá ahhoz, hogy ezekkel a traumákkal és a lelke mélyére temetett sötét emlékekkel szembe tudjon nézni.

Ugyanakkor a szoborszerű, ezért érzelmileg hideg és távoli apának köszönhet is valamit. „Miattad mentem előre, végig, mint a hadvezérek. És miattad hittem egész úton azt, hogy szart se érek!” – hangzik a dalszöveg. Persze bongornál ez sem teljesen pozitív töltetű, hiszen egyrészt bizonyítási vágyát a negatív apakép táplálta, másrészt a cselekmény során megjelennek archív felvételek a gyerekkori szavalóversenyekről, amelyekre „kötelezőből”, a szülők nyomására kellett elmennie. Profitált belőle abban az értelemben, hogy a rap is egyfajta szavalás, de egy negatív hajtóerő vitte előre a karrierjében.

Ez az Extázis Uncut mint önvallomás, egyfajta ars poetica dilemmája is: ha bongor idilli családban nő fel, akkor lehet, ma nem írnánk az Extázis Uncutról, sőt Berta Csongor sem lenne bongor, hanem talán öltönyben-nyakkendőben görnyedne egy monitor előtt egy multinacionális vállalat irodájában.

De az Extázis Uncut létezik, és ennek mi, nézők is csak örülhetünk. Meg kell jegyezni, hogy a felépítése miatt nyilvánvalóan didaktikus, hiszen a kibontakozó drámákat a direkt, minden értelemben szókimondó dalszövegekkel megtámogatott videoklipek nem pusztán kiegészítik, hanem magyarázzák, olykor túlmagyarázzák. Ám éppen ezért ez az ekletikus dokumentum-játékfilm széles közönségréteg számára hozzáférhető, így sokakat szórakoztathat és elgondolkodtathat. Elgondolkodtathat, mert bongor esete nem egyedi, az alkoholizmus és a szülő-gyermek kapcsolat felszínessé válása korunk „népbetegségei”.