bezár
 

zene

2023. 11. 07.
Nemzetközi turnéra indul Kelemen Barnabás az Utopia zenekarral
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötállomásos nemzetközi turnéra indul Kelemen Barnabás hegedűművész az Utopia zenekar és karmestere-zeneigazgatója, Teodor Currentzis felkérésére. Az együttes Budapesten november 17-én ad koncertet a Müpában.

A görög származású karmester azzal a céllal hozta létre a nemzetközi együttest, hogy a világ minden tájáról összegyűjtse a különleges tehetségeket. Kelemen Barnabással a november 14-i berlini és 17-i budapesti fellépés után novemberben még Antwerpenben, Bresciában és Romában adnak közös koncertet, amelyeken a hegedűművész Brahms D-dúr hegedűversenyét szólaltatja meg.

Mint írják, a budapesti hangverseny a Müpa és a Fesztivál Akadémia Budapest együttműködésében valósul meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Müpa ajánlójában kiemelik, hogy Teodor Currentzis és az Utopia Zenekar koncertjén a romantikus versenymű- és szimfóniairodalom két remeke hallható. A koncert első részét Brahms hegedűversenye tölti ki Kelemen Barnabás szólójával, a szünet után pedig Csajkovszkij érzelmekben és indulatokban gazdag V. szimfóniája következik.

Az athéni születésű görög karmestert a klasszikus zene fenegyerekei között tartották számon az elmúlt esztendőkben. Extravagáns megjelenése figyelmet keltett, ahogyan az is, hogy a hagyománytól eltérően nem a pulpitusról vezényelte zenekarát. Életútja sem szokványos: előbb zongorázott, majd hegedült, később zeneszerzés órákat vett. Vezényelni a Szentpétervári Konzervatóriumban tanult az 1990-es években. Oroszországi feladatok után (Novoszibirszki Opera, Permi Opera) a németországi Südwestfunk Zenekarának vezetésére kérték fel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES
Interjú Jókay Kristóffal, a KERET blog főszerkesztőjével

Más művészeti ágakról

építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
A Hévíz Kulturális folyóirat a Nyitott Műhelyben bemutatta idei harmadik lapszámát.
Horváth Florencia és Karádi Gergő Valójában senki című zenés irodalmi, színházi estje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés