bezár
 

film

2023. 11. 16.
Hogyan születnek a cirkusztestvérek?
Halász Glória: Cirkusztestvérek
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Cirkusztestvérek című egész estés dokumentumfilm eredeti vállalása az volt, hogy egy tucatnyi kiskamasz pár évét kövesse és dokumentálja: magyar gyerekek hogyan készülnek fel egy különleges kínai képzési programra, és hogyan válnak a világ egyik legjobb cirkuszi iskolájában profi artistákká. A történelem aztán egészen mást hozott, a szereplők és a mi életünkben is. Csak azoknak tartogat spoilereket írásunk, akik átaludták az elmúlt három évet.

Halász Glória dokumentumfilmrendező több mint évtizedes pályafutása során nem először talál témát a cirkusz világából. 2014-es Dr. Lala című filmje Balogh Lászlóról, azaz Dr. Lala bohócdoktoról szólt, 2016-os Mi ez a cirkusz? című, a valóság és a fantázia közt lebegő mozija pedig a világhírű magyar Recirquel „cirque danse” társulat művészeit állítja érzékenységének objektívje elé. (Interjúnk vele itt olvasható, cikkünk a 2016-os Mi ez a cirkusz?-ról itt, a 2017-es, Rupa butikjáról itt, erről a filmről interjút is készítettünk vele, 2018-as Három táncról itt.)

Négy évvel ezelőtti vállalása ez utóbbihoz hasonló terv volt: csak amíg a Mi ez a cirkusz? képzett művészek személyiségén keresztül mutatja be egy darab születését, addig a Cirkusztestvérek életkorilag előbb kezdi a sorsfonál felgöngyölítését. Hogyan kezdődik egy művészi pálya egy olyan művészeti ágban, ahol a tudatosságnak és szorgalomnak legalább akkora, ha nem nagyobb szerepe van, mint az eleve kapott tehetségnek? Hogyan lesz egy tehetséges kiskamaszból artistaművész? Hogyan változnak pár év alatt tehetséges és bohó gyerekek fegyelmezett és összetartó cirkuszi művészekké?

„Magyar állami ösztöndíjjal artista osztályt indít Pekingben a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ 13-14 éves magyar gyerekek számára” – jelentette be a 13. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál második napján Fekete Péter, akkor kultúráért felelős államtitkár, ma a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója. 2020-at írtunk, a terv pedig egyedülálló, és lehetőségeiben olyannyira nagyvonalú volt, ami minden merész vállalásával együtt újradefiniálta volna a magyar artistaképzés egészét.

Itt vesszük fel mi is a fonalat, az első felvételek a felvételik során készültek, és itt látjuk először szereplőinket is, csillogó szemű gyerekeket és szüleiket. Ami különleges, hogy mindegyikük civil családból, a cirkuszi világon kívülről érkezett. Nem artistadinasztiák elhivatott örököseit ismerjük meg, hanem olyan gyerekeket, akik ügyesen mozognak, hajlékonyak, és valahol-valamikor beleszerelmesedtek a cirkuszba. Hétköznapi gyerekeket, hétköznapi családokat látunk elsőre: aggodalmakkal, félelmekkel, kedvesen támogató hozzáállással, de ahogy elkezdenek beszélni, és jobban megismerjük őket, mégsem hétköznapiak. Egyikük-másikuk már annyi tragédiát és nehézséget élt meg és dolgozott fel, amennyire felnőtt fejjel azt mondanánk, hogy egy hajszál választja el a kiábrándulástól, a kamasz elkallódástól, a rossz spirálba kerüléstől. Minderről nyíltan és egyszerűen beszélnek, a filmesek érdeme, hogy meg tudták teremteni a felvételek közvetlenségét és természetességét, amelyekben manírok és gátlások nélkül meg tudtak szólalni a szereplőink, tudtak önmaguk lenni, és mi önmagukként láthatjuk őket.

A filmidőnek ezen a pontját két nézői befogadásstratégia közül tudunk választani. Az egyikben kikapcsoljuk az emlékezetünket, és úgy nézzük tovább a filmet, mintha átaludtuk volna az elmúlt évek globális és régiós válságait. A másikban pedig minden kiírt vagy elhangzott évszám után behozzuk azt a tudáshalmazt, hogy mi is történt a világunkban, és a mi háttértudásunk vált ki belőlünk megfoghatatlan szorongást.

2020 tavaszán lezajlottak a felvételi vizsgák, a speciális képzésű artistaosztály sikeres felvételéről szóló levelek kézbesítésre kerültek, az öröm mégsem felhőtlen. Hiszen március óta tombol a világméretű és akkor még megállíthatatlannak tűnő koronavírus-járvány, mindenki maszkban jár, mindenhol fertőtlenítők és testhőmérséklet ellenőrzés, az emberi érintkezések a minimumra vannak visszaszorítva, az oktatási tevékenység szinte lehetetlen, a határok pedig le vannak zárva. Szereplőink koravén melankolikus beletörődéssel fogadják a sikeres felvételi örömhírét, és nem tudják, mi lesz, lesz-e egyáltalán valami, megvalósul-e egyáltalán valami az álmaikból?

„Abban reménykedünk, hogy februárban még lehet esélyünk kimenni Pekingbe, de minden a koronavírus-járvány alakulásától függ, mert a legcsekélyebb veszélynek sem tesszük ki a diákjainkat és a velük utazó tanárokat. Szeptember elején elindult a tanév, és ki kellett találnunk egy olyan rendkívül sajátos képzést, amilyen az artistaképzésen belül nem volt még. ... A szakmai alapozás fontos pontjához érkeztünk az őszi szünet előtti héten. Készítettünk egy hatvanperces filmet, amelyben rögzítettük, hogy az egyes szakmai területeken meddig jutottak a növendékek. A filmet kiküldjük a Pekingi Művészeti Iskolába, hogy az ő módszertani segítségükkel folytathassuk tovább a munkát. Ugyanakkor elkezdődött az osztály kollégiumi élete, a diákok együtt élnek az osztályfőnökükkel, és a közismereti oktatásuk nagyrészt egy zuglói kollégiumi házban zajlanak. A közismereti tárgyak tekintetében a tanulókat külön-külön kis csoportokra osztottuk, sőt van, akit egyéni oktatásban képezünk. Ez egy elég speciális pedagógiai feladat...” – nyilatkozta 2020 őszén egy interjúban Kovács Gábor Dénes, a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium igazgatója.

A következő egységben a zuglói kollégiumi élet és a budapesti artistaképzés hétköznapjait látjuk, a Pekingi Művészeti Iskola képzési programja helyett, „jobb híján”. És itt kanyarodik el a film is egy nagyon szép irányba. A pandémia miatt annyi minden megakadt, leállt, de Halász Glória nem hagyta abba a filmet, nem vágta össze az első bő félév anyagát és nem tudta le a „projektet”, hogy más témák után nézzen. Van időnk egyrészt jobban megismerni a szereplőinket, próbákon ügyesedő, tanagyagot közösen biflázó, egymásnak reggelit-vacsorát főző-sütő, takarodó helyett huncutkodó, hétről hétre egymáshoz egyre közelebb kerülő hétköznapjaikban. És jut idő arra is, hogy a háttérbe szintén bepillantást kapjunk: az egyre csak elhúzódó világjárvány közepette különös és felelős pedagógusi lavírozás volt, hogy a gyerekekre egyszerre vigyázzanak, mégse szakítsák félbe ezt a kísérleti pedagógiai projektet, azaz ne hagyják veszni néhány gyerek nagy álmát.

Végül Kína helyett Ukrajna, a Pekingi Művészeti Iskola kétéves képzése helyett a Kijevi Cirkuszművészeti Akadémia három hónapos speciális képzésén vehet részt az időközben megfogyatkozott csoport. Idegenség és összetartás, közös beszélt nyelv helyett közös cirkuszi nyelv, rácsodálkozás és összeszorított szájú szorgalom jelenetei következnek. És ahogy a világon topligás művészeti akadémiára becsöppenő magyar gyerekekkel együtt kezdünk örülni és mosolyogni, úgy kezdünk egy perccel késleltetve szorongani is. Mi tudjuk, amit ők még nem: 2021 ősze van. Amit látunk, már nincs: se a város, se a nagy hagyományú akadémia, se a csodálatos cirkuszépület.

A gyerekek még átveszik a képzés után az oklevelüket, boldogan újságolják az otthoniaknak és a kamerának, hogy mennyi élménnyel lettek gazdagabbak, és halljuk a mesteri értékelést is: szorgalmuknak, fájdalomtűrésüknek és kitartásuknak köszönhetően hogy változtak csapongó kiskamaszból fiatal artistaművésszé.

Aztán pár hónapot ugrunk az időben: 2022. március 17-én rendhagyó társulati ülést tartottak a Fővárosi Nagycirkusz manézsában az Ukrajnából menekült artistaművészek, gyermekek, szülők és oktatók helyzetéről. Több mint száz ukrán cirkuszművész menekültet fogadott be a Fővárosi Nagycirkusz, a kijevi és a harkivi artistaképzők növendékei Budapesten tudják folytatni tanulmányaikat és életüket. Aki nem emlékszik: nem sokkal azelőtt, 2022. február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát.

A film Fekete Péter beszédével ér véget – fáradt, látszik rajta, hogy hetek óta alig aludt, mégis tűz fénylik a tekintetéből –: „Történelmi helyzetet élünk, soha nem alakult ki a cirkuszművészetben ilyen helyzet, amelynek az elemzésére most összegyűltünk. Eddig is megszokhattuk és tudtuk, hogy a cirkuszművészet egy olyan művészeti ág, ahol nyitva vannak egymás felé a kapuk, eddig is minden artista otthon érezhette magát a Fővárosi Nagycirkuszban. Egy háborús helyzetben a kiemelt nemzetstratégiai, kulturális intézmény eme alaptulajdonságai felerősödnek: a Fővárosi Nagycirkusz kapui minden artista számára nyitva állnak. Komoly felelősségünk van, példát kell mutatnunk, üzeneteket kell közvetítenünk nem csak Magyarország, de az egész világ számára.”

Cirkusztestvérek, a film címe itt kap egy hatalmas, előre meg nem jósolható plusz jelentést. Úgy indultunk, hogy egy tucatnyi gyerek pár éves fejlődését követjük majd végig – némileg hasonlóan, ahogy a rendező korábbi, Három tánc című filmjében –, örömökkel és küzdelmekkel, kétségekkel és motivációkkal, csalódásokkal és sikerekkel, gyermeki játékossággal és felnőtté komolyodással. És ezt ígérte a film is: hogyan kovácsolódnak ők egy osztályból cirkusztestvérekké. És úgy maradtunk ott a stáblista alatti csöndben, könnyes szemmel, hogy a valóság úgy dobta, hogy ennek a pár gyereknek a története igazából metafora volt, a cirkusz titokzatos családjának metaforája: egy olyan világé, ahol ha ellendülsz, megfog valaki, ha lezuhannál, elkap valaki, ha egyedül maradnál, átölel valaki, ha hontalan lennél, mert hazádból elkergettek, akkor befogad valaki. Ezt jelenti cirkusztestvérnek lenni.

Halász Glória jó témát talált négy évvel ezelőtt, egyszeri és megismételhetetlen történetet kapott az elmúlt négy évben. Az ő érzékenységét és filmes tehetségét dicséri, ahogy végigkövette: kis hangyák szemszögéből látjuk és érezzük, ahogy óriások trappolnak el körülöttünk. A történelmet így, érvényes alulnézetből bemutatni csak kevesen tudják, a végén univerzálissá emelni pedig még kevesebben. Dokumentumfilmesként legalább annyi szerencse is kell hozzá, mint amennyi dramaturgiai érzék. Ez talán a tehetség egyik különös sajátja: jó időben ott lenni a jó helyen, és észrevenni, amit még nem értünk, nem tudunk, csak érzünk. A tehetség megvan Halász Glóriában – ez a történet őt választotta, hogy elmesélje nekünk.

Cirkusztestvérek – magyar dokumentumfilm, 2023.
Rendezte: Halász Glória
Producer: Fülöp Péter
Line producer: Pop Geanina
Operatőr: Hatvani Balázs
Hangmérnök: Balogh Péter
Zene: Farkas Bence
Technikai vezető: Szőr Olivér
Dramaturg: Kovács Gábor Attila
Gyártó: FP Films
Főszereplők: Bán Krisztofer, Szanto Boglárka, Szkokán Richárd, Bőcs Titanilla, Kaló Patrik, Kapuvári-Herbszt Minna Sára, Szabó Gergely
További szereplők: Szegő Sarolta, Pünkösti Mimi, Györe Nóra, Kollár Krisztofer Bence, Stelli-Kis Karolina, Bán Antalné Györgyi, Bán Norbert, Péterfi Boglárka Emília, Konkoly Gabriella, Fekete Péter, Kovács Gábor Dénes, Molnár Erika, Végh Erika, Oleksandr Yakovlev, Nina Araya, Yurii Kashuba, Nataliia Pozdniakova, Oleksandra Horkovenko

Támogatók: Nemzeti Filmintézet, Emberi Erőforrások Minisztériuma
nyomtat

Szerzők

-- Pál Dániel Levente --


További írások a rovatból

Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés