bezár
 

irodalom

2023. 11. 24.
Hétkerülés
Kultúrséta a Fiatal Írók Szövetségének szervezésében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nagy sikerre való tekintettel a Fiatal Írók Szövetsége második alkalommal szervezi meg erzsébetvárosi kultúrsétáját a VII. kerületben. Közös flâneur-ködésre hívnak minden érdeklődőt, akinek kedve támad nyakába venni a várost november 25-én, szombaton 14 órától. 

A séta alkalmával Császár Tímea, Grancsa Gergely, Nagy Balázs Péter, Konkoly Dániel vezetésével ellátogatunk több, a kerületben élt, illetve élő (Nádas Péter, Örkény István, Janikovszky Éva, Sirokai Mátyás, Faludy György) művész otthonához, ahol a résztvevők rövid bevezetőt hallgathatnak meg az adott alkotóról. A sétát Górász Péter felolvasásai színesítik majd.

prae.hu

A séta során a résztvevők megismerhetik a városrész mint meghatározó közösségi tér megjelenését az említett alkotók műveiben. Ismert írók művein keresztül a résztvevők közelebb kerülhetnek az erzsébetvárosi identitás sokféleségéhez.

A program időpontja: 2023. 11. 25. 14 óra; a séta a Damjanich utca és a Dózsa György út sarkáról (Damjanich
emlékmű, Damjanich u. 58. elől) indul majd, és várhatóan 90 percig fog tartani. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a fiatalirok@gmail.com címen tudnak megtenni az érdeklődők.

Az esemény a VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.

További információk az esemény Facebook-oldalán.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Blended Intensive Programme Pozsonyban
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról

Más művészeti ágakról

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
Szinvai Dániel: álmomban az eső
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés