bezár
 

film

2024. 02. 22.
Új előzetest és plakátot kapott a Kálmán-nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hajdu Szabolcs új filmje, kapcsolati trilógiájának második darabja, a március 14-én debütáló Kálmán-nap új, hivatalos előzetest és plakátot kapott a forgalmazó Budapest Filmtől.

Az előzetes Bouandel Doraya vágó munkája, koncepciója az elfojtott érzelmekre, a szeretethiányra és az egymás mellett való elbeszélés hangsúlyozására épült. A hivatalos forgalmazói plakát Góg Emese grafikus alkotása.

A film története szerint Kálmánhoz és Olgához vendégségbe érkezik Levente és Zita. A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sürűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati problémák. Az Ernelláék Farkaséknál című filmhez hasonlóan a Kálmán-nap is a színpadról kerül a filmvászonra, azonban míg ott a gyermeknevelés körül volt a konfliktus, itt az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba.

A Kálmán-nap hivatalos plakátja

A Kálmán-nap magyar állami támogatásban nem részesült, a film létrejöttét a Szlovák Audiovizuális Alap, illetve számos magyarországi egyéni és civil közösség támogatta.

A film főszereplői Hajdu Szabolcs, Tóth Orsi, Földeáki Nóra, Szabó Domokos és Gelányi Imre. A filmet írta és rendezte Hajdu Szabolcs. Mozibemutató 2024. március 14-én.

Forrás: Budapest Film

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés filmről és traumáról
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása
film

Közönség- és művészfilmek a Vertigo Filmhét műsorán

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés