bezár
 

film

2025. 01. 30.
Főiskolások és egyetemisták jelentkezését várják a KAFF diákzsűrijébe
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Főiskolások és egyetemisták jelentkezését várják a KAFF diákzsűrijébe Főiskolások és egyetemisták jelentkezését várják március 1-jéig a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) diákzsűrijébe – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Nyílt felhívásban keresik azokat a magyarországi vagy határon túli főiskolásokat, egyetemistákat, akik részt vennének a május 27-től június 1-jéig tartó 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál hattagú diákzsűrijében.

prae.hu

A felhívás szerint nem feltétel, hogy a jelentkezők filmes szakirányú tanulmányokat folytassanak, fontos viszont a kíváncsiság és a kitartás, hiszen a fesztivál hat napon át tart majd. A diákzsűri tagjai számára programokról, szállásról és napi egyszeri étkezésről a fesztivál gondoskodik – közölték a szervezők.

A KAFF az utóbbi két évben készült magyar és európai animációs filmeket szemlézi. A pályázó alkotások több kategóriában is versenybe szállnak a zsűrik és a közönség által kiosztott díjakért – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a versenyprogramban szereplő filmeket nemzetközi szakemberekből álló zsűri, diák- és junior zsűri értékeli, valamint a közönség is szavazhat a legkedvesebb filmalkotására.

A diákzsűribe március 1-jéig lehet jelentkezni, a pályázat eredményéről márciusban értesítik a jelentkezőket. További részletek a jelentkezés feltételeiről és a fesztiválról a www.kaff.hu oldalon olvashatók.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Nemes László: Árva

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Demeter Zsuzsával folyóiratokról, a Helikonról és az utánpótlásról
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
Műfordítói est a Szépművészeti Múzeumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés