bezár
 

film

2025. 03. 01.
Várják a nevezéseket az Országos Diákfilmszemlére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Várják a nevezéseket az Országos Diákfilmszemlére Harminckettedik alkalommal rendezik meg a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét, amelynek idén a budapesti Csokonai Rendezvényház ad otthont augusztus 25. és 31. között.

Ebben az évben három kategóriában nevezhetnek a pályázók: általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek alkotásait várják.

prae.hu

Azt írták, hogy a 20 percnél hosszabb filmek nevezési határideje augusztus 4., a rövidebb alkotások leadási határideje augusztus 19.

Nevezni online, regisztrációt követően lehet.

A közlemény kitért arra is, hogy a szemle ideje alatt a szakmai zsűri vezetésével naponta tartanak majd nyilvános konzultációt az alkotók és az érdeklődők számára a vetítések után.

A Filmszemle hagyományos programjai mellett nemzetközi diák-filmestalálkozót, filmkészítő workshopot, szakmai konzultációkat, diák-fotókiállításokat szerveznek.

Felidézték: a Diákfilmszemlét 1992-ben Merza Gábor független filmes, Papp László médiatanár, Buglya Sándor és Szőke András Balázs Béla-díjas filmrendezők abból a célból hozták létre, hogy a fiatal filmeseknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak.

Az általános iskolás, középiskolás és fiatal filmesek saját korosztályi környezetükben mutathatják be legújabb filmes munkáikat a nagy nyilvánosság és a szakmai közönség előtt – áll az összegzésben.

Nevezési díj nincs, a szemle ingyenesen látogatható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
 Gyuricza Ferenc: A Múltad a jövőd a 45. Filmszemlén  
Recenzió Kovács Ágnes SZÍN-KÉP-ELEMZÉS - A magyar színes film története című kötetéről
Park Chan-wook: Nincs más választás

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés