bezár
 

art&design

2025. 05. 07.
10 milliós művészeti pályázat Tokajon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére.

A Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) közösen meghirdetett felhívásra a fiatal alkotók keddtől adhatják be jelentkezésüket nyolc témakörben. A témagyőztes alkotók nettó egymillió forintos, a kategóriák további három helyezettjei, összesen huszonnégyen, nettó százezer forintos díjat vehetnek át.

prae.hu

A nyertes, mintegy három négyzetméteres alkotásokat a tokaji óváros frekventált területein állítják majd ki, így a művészi mozaikok nemcsak a város gazdag történelmét illusztrálják majd, hanem az oda érkező turisták és vendégek szelfipontjaivá is válhatnak.

A felhívásra olyan 18 és 35 év közöttiek jelentkezését várják, akik művészeti szakon szereztek diplomát vagy felsőoktatási intézmény művészeti szakán aktív jogviszonnyal rendelkeznek. A jelentkezéseket és a pályázati dokumentumot május 30-áig lehet benyújtani a hivatalos oldalon keresztül.

Az alkotásoknak képi világukban, stílusukban Tokaj historikus belvárosához kell illeszkedniük. A művészeknek két tervvel kell pályázniuk, amelyek közül az egyiket szabadon választhatják ki, a másikat pedig egy, a témaválasztásokat követő algoritmus határoz meg. Az A4-es méretű, álló formátumú tervek elkészítéséhez a jelentkezők mesterséges intelligenciát is használhatnak.

Hozzátették, a zsűri az értékelés során kiemelten vizsgálja az egyes pályaművek kapcsolódását a témához és azt, hogy rendelkeznek-e olyan egyedi stílusjegyekkel, amelyek képesek megragadni a nézők figyelmét. Emellett értékelik, hogy interaktív élményt nyújt-e a terv, „aminek hatására a látogatók örömmel fotózkodnak az alkotás előtt”.

A bíráló bizottság eredetiséget vár a pályázóktól, azaz grafikai tervüknek új, izgalmas megközelítésből kell bemutatnia a témát.

Az érvényes pályaműveket Bacsek Júlia művészettörténész, Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány kuratóriumának elnöke, Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója, Ugron Zsolna, József Attila-díjas író, Auth Attila grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika tanszékének vezetője és Rudolf Mihály, Pro Architectura-, Ybl Miklós-, Kós Károly-díjjal kitüntetett építész, Tokaj főépítésze bírálja el.

Képek: tokajmozaikpalyazat.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés