bezár
 

színház

2025. 05. 13.
A Tudomány Éve a Nemzeti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tudomány Éve a színházban címmel indul program a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A Nemzeti Színházzal együttműködésben megvalósuló sorozatban magyarországi és külhoni magyar teátrumok, elsősorban a nemzeti színházak tudományos témát feldolgozó bemutatói kapnak helyet.

Freund Tamás, az MTA elnöke a programsorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: ezek azok az idők, amikor nem egyszerűen lehetőség, hanem kötelesség, hogy a művészetek és tudományok képviselői a nemzeti kultúra túlélése és fejlődése érdekében a megosztottságainkat áthidaló virtuális fórumokat teremtsenek.

Szkéné színház

Ennek jegyében a Magyar Tudományos Akadémia 200 éves jubileuma alkalmából nagy súlyt fektet arra, hogy a másik két reformkori nemzeti intézménnyel, a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Nemzeti Színházzal közösen is méltó módon megemlékezzen annak a kornak a páratlan örökségéről, amely máig meghatározza szellemi, kulturális, művészeti és tudományos életünket – emelte ki.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója megtisztelőnek nevezte a felkérést, mint mondta, a nemzeti színházak kapcsolódtak a kezdeményezéshez, és szinte mindegyik teátrum új dráma bemutatását tervezi. A darabokat 2026 decemberében fesztiválon mutatják be a Nemzeti Színházban – tette hozzá.

Fotó: Mohai Balázs/MTI

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban

Más művészeti ágakról

Hová lettek a Krasznahorkai-példányok?
Az ismeretlen Gyóni
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés