bezár
 

színház

2025. 05. 29.
A Tangó a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Slawomir Mrozek drámáját mutatják be pénteken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Slawomir Mrozek Tangó című darabját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Keresztes Attila rendezésében, a premiert pénteken tartják - közölte a teátrum alkotócsapata szerdán sajtótájékoztatón, Kolozsváron.

Vajna Tímea irodalmi titkár, dramaturg emlékeztetett, hogy Mrozek drámájának bemutatója 60 éve volt Belgrádban, a kolozsvári színházban utoljára 1985-ben került színpadra Tompa Gábor rendezésében.

Szkéné színház

Keresztes Attila tíz éve rendezett utoljára a sétatéri teátrumban, ahol 1996-ban a pályafutását kezdte, a társulat tagja, majd 2002 és 2009 között művészeti vezetője volt.

A rendező elmondta, hogy nem véletlen, hogy épp Kolozsváron viszi színre a Tangót, ahol Tompa Gábor műhelye tökélyre vitte az abszurd drámát. Maga is itt tanult, dolgozott, így ez az iskola közel áll hozzá - mondta. Hozzátette azt is, hogy mivel jól ismeri a társulatot, a közös munka ezúttal is termékeny volt.

Úgy vélte, Mrozek különleges játéka a műfajokkal és a társadalmi szerkezetekkel ma aktuálisabb, mint valaha:

Amit a szerző a maga korában abszurditásnak tartott - és amiből a darab humora és iróniája fakad -, az mára valósággá vált. A világunk abszurdabb lett, mint az a mű, amelyet egykor abszurd drámaként ismertünk. Most tapinthatóan közel van”.

- fogalmazott a Marosvásárhelyen élő rendező.

Aláhúzta, hogy a Tangó nem csupán családi történet vagy a generációk közötti feszültség drámája, hanem az egész társadalmi berendezkedés, annak etikai és morális válságának lenyomata is. Úgy vélte, legmélyebb kérdése az, hogy miként kezdhetnénk újra az emberiség történetét, és hogyan juthatnánk el oda, hogy valódi, közös megegyezésen alapuló társadalmat teremtsünk.

Keresztes Attila szerint Mrozek darabja erőteljesen szól Európáról és a keresztény kultúráról, ugyanakkor valamiféle roncsolódás tapasztalható benne, mindegyik generációban.

Kulturális, ideológiai, morális, etikai rendetlenség van, nehezen tapintható szent rendetlenség, ami a valóságunkban még nagyobb„

- fogalmazott a rendező.

Az előadás díszlettervezője Kupás Anna, jelmeztervezője Bianca Imelda Jeremiás, dramaturgja Szabó Réka, zeneszerzője Boros Csaba, koreográfusa Sinkó Ferenc. Az előadásban Kántor Melinda, Orbán Attila, Szűcs Ervin, Kató Emőke, Gedő Zsolt, Váta Lóránd és Tőtszegi Zsuzsa színészek játszanak.

A bemutató után a darabot június 6-án lehet ismét látni a kolozsvári színpadon.

.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban
A kripli a Centrál Színházban

Más művészeti ágakról

gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés