bezár
 

zene

2025. 06. 14.
Erdélyi turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Erdélyi turnéra indul a Magyar Állami Népi Együttes Erdélyi turnéra indul Édeskeserű című produkciójával június 21-én a Magyar Állami Népi Együttes. A négynapos előadássorozat első állomása Marosvásárhely lesz - tájékoztatta a Hagyományok Háza az MTI-t csütörtökön.

A tájékoztató szerint Marosvásárhely után a turné Kolozsváron és Székelyudvarhelyen folytatódik, az utolsó állomás Nagyvárad lesz.

prae.hu

A közleményben idézik Mihályi Gábor együttesvezetőt, aki elmondta:

a válogatás egy erdélyi antológiának tekinthető: Gyimestől egészen a Partiumig, Székelyföldön, a Küküllő-vidéken keresztül színpadra állítják Erdély legszebb férfi és páros táncait. Az előadás zenei szerkesztője Kelemen László.

A közlemény szerint az együttes a turné során érinti majd a Sóvidéket, ahol az erdélyi magyarság az utóbbi idők legpusztítóbb természeti kataklizmáját éli át - írták.

A Magyar Állami Népi Együttes évről évre visszatérő vendég Erdélyben. Néhány hete a Magyar menyegző című film forgatásán vettek részt Kalotaszegen, Bogártelkén, Mérán és Inaktelkén. A film rendezője Káel Csaba, koreográfusa Mihályi Gábor, zenei szerkesztője Pál István Szalonna, a témája pedig egy mérai, kalotaszegi lakodalom.

Az erdélyi vendégszereplés előtt az együttes részt vesz a 30. jubileumi Duna Karnevál gáláján, az Aranyidők című produkcióban, amelynek a Margitszigeti Szabadtéri Színpad ad otthont.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Danczi Csaba László emlékére
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 49. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 47. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés