film

A fesztivál megnyitó ünnepségén Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy Veszprém számos filmalkotásnak adott már látványos helyszínt.
Kezdetben Filmpiknikként valósult meg a rendezvény, mára már egy hagyományos filmszemlévé nőtte ki magát, a város és a térség kulturális életét színesítve.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) beszédében felidézte, hogy 1971-ben rendezték meg először a Magyar Tévétalálkozót Veszprémben, amely húsz éven keresztül része volt a város kulturális életének. Mint mondta, nagy öröm, hogy ezt az örökéget a Magyar Mozgókép Fesztivál megvalósításával tovább élteti a város.
Hozzátette, hogy Veszprém és a Balaton régió 2023-ban Európa-Kulturális Fővárosa volt, fontos küldetés az akkor megvalósuló kulturális értékek továbbvitele, szavai szerint a Magyar Mozgókép Fesztivál megszervezése is ennek jegyében történt.
Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke azt mondta, hogy három csodálatos település, Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred ad otthot az ötödik Magyar Mozgókép Fesztiválnak. Szavai szerint ezek a települések olyan pezsgő hangulatot kínálnak a rendezvénynek, mint amilyet a legnagyobb európai fesztiválok helyszínei.
"Filmgyártásunk újra egy aranykor felé közelít, tartalmas, minőségi szórakoztatást nyújtó alkotások születnek" - hangsúlyozta.
A Hogyan tudnék élni nélküled a rendszerváltás utáni legnézettebb mozifilm lett, a Hunyadi-sorozat pedig hétről hétre a nézettségi listák élén végzett, a Véletlenül írtam egy könyvet című alkotás a rendszerváltás óta született legnézettebb ifjúsági és családi film.
Darvas Iván és Makk Károly életműve előtt is tiszteleg az idei fesztivál születésük századik évfordulója alkalmából.
A MOZ.GO jelentőségét tovább emeli, hogy világszerte ünnepeljük a mozi születésének 130. évfordulóját - hangsúlyozta.
A hivatalos megnyitót megelőzően nyitották meg a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban a Játszani kell: Makk Károly munka közben című kiállítást, mely áttekintést ad a rendező pályafutásának főbb mérföldköveiről. A tárlat a forgatás közben készült werkfotókon keresztül mutatja be Makk Károly éltművét a Liliomfitól a 2003-as Egy hét Pesten és Budán című filmig. A fényképeken a rendező mellett látható Dajka Margit, Törőcsik Mari, Darvas Lili, Christopher Plummer, Darvas Iván, valamint számos kamera előtti és mögötti alkotótárs, illetve a magyar filmtörténet néhány emlékezetes jelenete a megörökítésük pillanatában.
A Magyar Filmakadémia védnökségével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Veszprém-Balaton 2023 szervezésében megvalósuló fesztiválon idén 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat. Az elismerésekről szakmai zsűri dönt majd, amelynek tagjai: Für Anikó, Pacskovszki József, Romwalter Judit, Horváth Csaba és Tóth István Zoltán.
A fesztivál ideje alatt közönség nagyvásznon láthatja például a tízrészes Hunyadi-sorozatot; a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda válogatottról szóló új sorozatot, A nemzet aranyait, valamint olyan premierfilmeket, mint a Marék Veronika gyerekkönyve, a Laci és az oroszlán sikerét feldolgozó Kell egy oroszlán; a Neumann János életét felidéző A legpompásabb emberi elme, az első szerelem misztériumát kutató 1968 - Egy szerelem rekonstrukciója, az 1335-ös cseh, lengyel és magyar uralkodó sorsfordító tárgyalását felelevenítő Királytalálkozó; a Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútjáról megemlékező Bartók nyomában, vagy az ökölvívó fiú és az influenszer lány kálváriáit kibontó One More Like.
Látható lesz a MOZ.GO-n a Futni mentem, az Egy százalék indián, a Kálmán nap, a KIX, illetve a 100 éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra emlékezve a felújított Liliomfi, valamint a nemrég elhunyt Mécs Károly tiszteletére A kőszívű ember fiai is.
A MOZ.GO nemcsak a hazai filmipar legfrissebb alkotásait felvonultató seregszemle, hanem verseny is. Idén a Magyar Mozgókép Díjakat 22 kategóriában osztják ki. A Magyar Filmakadémia tagjainak jelölései alapján egyebek mellett a legjobb játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, animáció, valamint a legjobb tévésorozatok kategóriákban adnak majd át elismeréseket.
A hagyományokhoz hűen a Magyar Filmakadémia életműdíjait is a MOZ.GO-n adják át. A rendezvény záróakkordjaként a Magyar Mozgókép Díjak ünnepélyes gálája, amelyet a közmédia M5 csatornája élőben közvetít, június 21-én lesz a Balatonfüredi Kongresszusi Központban.
A MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivál négy napja alatt a vetítések mellett kísérőesemények várják a közönséget.
Mindezek mellett gasztronómiai programok, koncertek, filmszakmai beszélgetések várják Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba a látogatókat.
Fotó: MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál Facebook oldala