színház

A társulat vendégszerepelt Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Veszprémben, Szolnokon és Törökbálinton. Fellépett a Plzeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, játszott a Theaterhaus Jénában, a budapesti társulat színészeinek közreműködésével Jénában készült Herscht 07769 pedig a Szkénében volt látható. Az Örkény Színház befogadta a Kultúrbrigád, a KÁVA, a KV Társulat és a Benoit Produkció előadásait is.
Húsz év után köszönt le a színház igazgatói posztjáról Mácsai Pál alapító-igazgató, helyét március 1-étől Gáspár Máté ügyvezető igazgató, valamint Polgár Csaba művészeti vezető vette át. A 20. jubileumot május 23-án nagyszabású, teltházas Aréna-koncerttel tette emlékezetessé a társulat.
A színház április elején felvételt nyert az Európai Színházi Konvencióba.
Az évadzárón átadták a társulati díjakat. A csaknem 2000 beérkezett nézői szavazat alapján, a közönség Hajduk Károlynak ítélte oda a Pünkösti Andor-díjat. A doktor Varsányiné-díjat, amelyet a társulat ítél oda annak a nem színész dolgozónak, aki a saját területén a legtöbbet tette a színház működéséért, az idén Kákonyi Árpád zenei vezető vehette át.
Az eseményen köszöntötték Zsigmond Emőkét, aki az évadban legtöbbször, 123 előadásban lépett színpadra, valamint a nyugdíjba vonuló kollégákat: a társulat két alapító tagját, Csuja Imrét, aki új szerepeket nem vállal, de futó előadásait megtartja, illetve Horváth József világosító-karbantartót.
A vezetőség köszönetet mondott a társulattól távozó munkatársaknak, Kákonyi Árpád zenei vezetőnek és Jéger Zsombor színművésznek. Bemutatkozott a társulat új tagja, a Vígszínházból érkező Kövesi Zsombor színművész.
A jövő évadban hat premiert tervez az Örkény István Színház, amelyek közül öt új, kortárs magyar dráma. Az előadások alkotóiról, valamint az évad újdonságairól a szeptember 6-i ÖrkényKerten derülnek ki további részletek; az évadnyitó fesztivál új helyszínekkel és programokkal várja a látogatókat.
Az évad első nagyszínpadi előadását Kemény Lili jegyzi: Az orosz barát című, a színház felkérésére írt színműve egyfajta látlelet a XXI. századi Magyarországról, ahol egy orosz szakos bölcsész az ország legrejtélyesebb oligarchájává válik. Az előadást Dohy Balázs rendezi, a bemutatót október 23-án tartják.
Karácsonyra családi színházi előadással, Michael Ende Momo című regényének feldolgozásával készül a társulat: Gáspár Ildikó adaptációját Polgár Csaba rendezi.
Március 27-én, a színházi világnapon debütál Ladányi Andrea és Borlai Gergő sub-harmónia című zenés produkciója, amelynek szövegkönyvét Markó Róbert írta. A képzeletbeli időutazás egy olyan, falanszter-szerű világba hívja a nézőket, ahol éles küzdelem zajlik a kultúra fogalma körül.
A stúdiós bemutatók sorát a Kassai Margit Holokauszt-túlélő naplójegyzeteiből készült Ostromdressz nyitja, október 1-jén. Kókai Tünde előadását Bíró Kriszta rendezi. December 19-i premierrel Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényéből készül előadás Gálhidy Sára rendezésében. Az évad utolsó bemutatóját április elején tartják: Országkórus címmel állampolgári színházi előadás készül, Neudold Júlia, Ördög Tamás és Kiss-Végh Emőke vezetésével és civil résztvevők bevonásával.
Október elején felújítva, a nagyszínpadon tér vissza Kovács D. Dániel rendezése, a 2021-ben bemutatott 33 változat Haydn-koponyára című Esterházy Péter-dráma, abból az alkalomból, hogy az Örkény Színház lesz az új, Esterházy Irodalmi Díj átadójának házigazdája.
Az Örkény Színház augusztus végén kezdi el az évadot. Az augusztusi, szeptemberi és októberi előadások és bemutatók jegyértékesítése június végén indul.
Fotó: Örkény István Színház Facebook oldala