art&design

A tárlat pénteki sajtóbejárásán Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum igazgatója - aki egyben a kiállítás egyik kurátora is - kiemelte, hogy a telefonálásnak nemcsak a technikatörténetét szerették volna bemutatni, de megpróbálták a telefonnak mint tárgynak, illetve a telekommunikációnak a kultúrtörténeti vagy társadalomtörténeti hatásait is közönség elé tárni.
Ebben számos gyűjtő - köztük a kiállítás másik kurátora, Bende Károly is segítségükre volt. A tárlat kurátora volt mellettük Balla Loránd is.
A múzeum Sziklapincéjében 9 teremben megtekinthető kiállítás kapcsán Perényi Roland kiemelte: a Kiscelli Múzeumban még soha nem volt ennyi interaktív elemmel ellátott tárlat.
A kiállítás látogatói egymással kommunikáló, hívható és felvehető régi készülékeken keresztül telefonálhatnak egymásnak. A tárgyakat tehát nem csupán megérinteni, de akár használni is lehet. Perényi Roland a kiállítás fontos támogatójaként említette a Magyar Telekomot, a cégtől nemcsak eszközöket kaptak, de azt a vonalat is, amelyet a látogatók a hívások során használhatnak.
A sajtóbejárás során kifejtette, hogy a tárlat alaphangulatát speciális filmek, zenék, hanghatások, telefoncsörgések, telefonbeszélgetések adják.
A kiállítás tárgyi anyagának jelentős részét a Kiscelli Múzeum Műszaki gyűjteményének darabjai mellett magángyűjtőktől kölcsönzött antik készülékek, illetve más közgyűjteményekből - köztük a Postamúzeumtól, Budapest Főváros Levéltárától és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtártól származó tárgyak, dokumentumok, plakátok alkotják.
A gyűjteményben a történeti anyag mellett kortárs művészeti alkotások és projektek is szerepelnek, amelyek a telefont mint motívumot mutatják be.
Minden teremben más-más témát dolgoztak fel. A látogatók megismerhetik a telefonálás kultúr- és társadalomtörténetét, a különböző kis- és nagyipari telefongyártókat.
Bende Károly kiemelte, hogy a tárlat közönsége emellett megismerkedhet egyebek között a telefonközpontok és a nyilvános telefonálás történetével, bepillantást nyerhet a rongálások problematikájába, láthat speciális munkatelefonokat, köztük cselédhívó és tűzjelző telefonokat is.
A kurátor bemutatta a Horthy Miklós különvonatán használt kézi kapcsolású telefonközpontot és Kádár János irodai kisközpontját is, amelyet a látogatók szintén megtekinthetnek.
Emellett hallható számos telefonbeszélgetés, különleges hanghatás, telefoncsörgés és több filmrészlet, köztük a Washington és Budapest közti első beszélgetést megörökítő filmhíradó részlete.
Perényi Roland elmondta, hogy a kiállításhoz számos kiegészítő programot is szerveznek. A Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat keretében szombaton külön programokkal is várják az érdeklődőket a Kiscelli Múzeumban.
A látogatók 14, 17 és 20 órakor kurátori tárlatvezetésen vehetnek részt. Az általános iskolás korosztálynak pedig a nyári táboruk keretében a Postamúzeummal együttműködve július 28-a és augusztus elseje között múzeumpedagógiai programokkal készülnek.
Fotó: Kiscelli Múzeum Facebook oldala