bezár
 

építészet

2025. 07. 07.
Római kori őrtorony maradványai Horvátországban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Római kori őrtorony maradványai Horvátországban Római kori őrtorony maradványainak feltárási eredményeit mutatták be a hétvégén régészek a kelet-horvátországi Moha (Mohovo) településen, amely a Római Birodalom védelmét szolgáló, a császárkorban létesített szárazföldi határvonalon fekszik és eredete a 2. század végére nyúlik vissza.

Marko Dizdar, a horvát régészeti intézet igazgatója elmondta: a felfedezett római kori megfigyelőállás jelenleg egyedülálló Horvátországban, a hozzá legközelebbit Budapest közelében találták meg.

prae.hu

Hozzátette ugyanakkor, hogy a Duna mentén, Újlaktól( Ilok) Kiskőszegig (Batina) találtak még néhány potenciális lelőhelyet, de azok feltárását még nem kezdték meg.

"A kutatásokat azzal a céllal végezzük, hogy a Limes felkerüljön az UNESCO védett kulturális örökségeinek listájára"

- hangsúlyozta Dizdar.

Elmondása szerint az őrtorony fából épült, háromszintes és hat méter széles volt, amelyet 2,5 méter mély árkok vettek körül.

Az ásatások során a legionáriusok által használt csatok, különböző fegyverekhez köthető leletek és lószerszámok is előkerültek. Kerámia tárgyakat is találtak, amelyek Dizdar szerint a legionáriusok étkezési szokásait mutatják be. A talált tárgyak között volt egy vasbalta is, amit szerszámként használtak.

A mohai őrtorony körüli ásatások során a vinkovcei kultúra településének maradványait is megtalálták.

Ez a kultúra a bronzkor elején (Kr. e. 2500-2200) jelent meg Szerémségben és Kelet-Szlavóniában, ahonnan áterjedt a Kárpát-medence egész déli részére - magyarázta Dizdar.

A feltárás helyszínén kerámiaedény-töredékeket és állatcsontokat tartalmazó gödröket találtak, amelyek elemzése az ehhez a kultúrához köthető emberek jelenlétére fog utalni - mutatott rá.

Megjegyezte, hogy néhány egyedi leletre is bukkantak, amelyekről jelenleg nem tudják, kinek tulajdoníthatók.

A Moha lelőhelyen történő régészeti kutatást a horvát kulturális minisztérium finanszírozza, és a tervek szerint jövőre is folytatódik.

Foto: Udruga Dolina Mamuta/Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés