bezár
 

film

2025. 07. 29.
Augusztus 5-én búcsúztatják Grunwalsky Ferencet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus 5-én búcsúztatják Grunwalsky Ferencet Augusztus 5-én, kedden 10 óra 45 perckor búcsúztatják Grunwalsky Ferenc filmrendező-operatőrt a Rákoskeresztúri új köztemető ravatalozójában - tudatta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) hétfőn az MTI-vel.

Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas, érdemes művész, a magyar mozgókép mestere június 30-án, nyolcvankét éves korában, rövid, súlyos betegségben hunyt el.

Családja azt kéri a gyászolóktól, hogy részvétnyilvánításukat virág helyett Grunwalsky Ferenc készülő könyve nyomdai munkáinak támogatásával fejezzék ki.

Grunwalsky Ferenc a magyar filmművészet meghatározó alakja volt, alkotótársaival, Jancsó Miklóssal, Szomjas Györggyel együtt dolgozva maradandó nyomot hagytak a magyar mozgóképkultúrában.

Egyetemi tanárként generációk filmes gondolkodására és pályájára volt hatással, alkotói tevékenysége mellett elkötelezetten dolgozott a magyar filmszakma intézményi megerősítésén, meghatározó szerepet játszott a magyar filmtörvény megalkotásában. Bár hosszabb ideje egészségi gondokkal küzdött, élete utolsó időszakáig alkotott, dolgozott, gondolkodott a képről, a mozgásról, a filmről.

Grunwalsky Ferenc 1943. május 16-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett diplomát.

A Mafilm rendező-operatőre lett, és évekig Jancsó Miklós munkatársaként dolgozott: ő fényképezte egyebek között a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999), az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2000), a Kelj fel komám, ne aludjál (2002) és A mohácsi vész (2004) című filmeket.

Számos rövidfilm után 1975-ben a Vörös rekviem volt az első nagyjátékfilmje. Ezt olyan alkotások követték, mint az Eszmélés (1985), a Kicsi, de nagyon erős (1989), a Goldberg-variációk (1992) vagy a Visszatérés (1999).

Ladányi Andrea táncművésszel két filmet is forgatott, az Éjféli maratont 2001-ben, a Táncalakot egy évvel később, utóbbi a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb látványért járó díjat.

Szomjas György rendező állandó operatőre volt, 1981-től számos filmet készítettek együtt, köztük a Könnyű testi sértés (1983), a Falfúró (1985), a Könnyű vér (1989), a Roncsfilm (1992), a Gengszterfilm (1999) és A Nap utcai fiúk (2007), valamint a Keleti szél: A film (2010) című alkotást.

Nevéhez több sikeres rövidfilm és tévéjáték rendezése, valamint számos film forgatókönyve is fűződik. Ő volt az Örökbefogadás című film egyik forgatókönyvírója, amelyért Mészáros Márta 1975-ben elnyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Színészként is felbukkant a Szevasz, Vera! (1967), az Idő van (1986) és a Tiszta lap (2002) című filmekben.

Grunwalsky Ferenc 2003 és 2009 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt. Tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és részt vett a Magyar Filmszemlék megszervezésében.

A sokoldalú művész fotóiból 1995-ben az Ernst Múzeumban Danadiák címmel rendeztek kiállítást, 1999-ben a Ludwig Múzeumban Test-Tér című mozgás-fotó-mozgáskép projektjét mutatta be.

Művészi munkásságát 1989-ben Balázs Béla-díjjal, 1997-ben érdemes művész címmel ismerték el.

A Kossuth-díjat 2004-ben vehette át. 2010-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt, és ugyanebben az évben ítélték neki a Magyar Mozgókép Mestere címet. 2022-ben megkapta a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál életműdíját, 2023-ban a filmkritikusok életműdíját. 2023 óta Ferencváros díszpolgára volt.

Fotó: Wikipedia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 2. Fehérvári Dokumentumfilm Fesztiválról
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Titeket ki akar lóvá tenni?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés