film
Az I Will Tell International Film Festival a rövidfilmek mellett nagyjátékfilmeket, dokumentumfilmeket és animációs filmeket is bemutat. Olyan alkotások kapnak itt helyet, amelyek a megbocsátás, a béke, a társadalmi igazságosság, az egyenlőség és a környezetvédelem témáját járják körül. Az évek során számos, a fesztiválon bemutatott film később rangos elismerésekhez jutott, többek között a BAFTA és az Oscar mezőnyében, formálta a kulturális párbeszédet, és cselekvésre ösztönzött. A fesztivál hitvallása szerint azoknak az alkotóknak a találkozóhelye, akik olyan történeteket mesélnek el, amelyek máshogy nem lennének hallhatóak, láthatóak.
![]()
A Stars Like Pins on the Sky / Csillagok, égbeli tűk című rövidfilm világpremierje a 49. Open Air Filmfest Weiterstadt keretében volt Németországban. A „rövidfilm Woodstockjának” is nevezett fesztiválra idén 4000-nél is több nevezés érkezett több mint 100 országból. A filmet a nemzetközi közönség idén ősszel a portugáliai PALARI International Circus Film Festival, a spanyolországi 12. MICE Mostra Internacional de Cinema Educatiu és a törökországi 13. Universal Kids Film Festival programjában is láthatja.
A kisfilm a budapesti Fővárosi Nagycirkusz azonos című, Fekete Péter rendezésében készült 2024-es előadásának – amelyet több mint 150 000 néző tekintett meg – művészeivel és jeleneteinek továbbgondolásával készült. A filmet Halász Glória rendezte a Fővárosi Nagycirkusz kreatív alkotócsapatának együttműködésével. A producere Fekete Péter, társproducere Dr. Borsós Beáta, line producerei Pál Dániel Levente és Szilczer András, akik Halász Glóriával hárman közösen jegyzik a forgatókönyvet. A film koreográfusa Fejes Kitty, zeneszerzője Farkas Bence.
A Stars Like Pins on the Sky / Csillagok, égbeli tűk egy metafora, a háborúba sodródott és a béke felelősségét érző emberiségé. Három kontinens és öt ország (Etiópia, Lettország, Magyarország, Oroszország és Ukrajna) artista- és táncművészeit látjuk, akik a cirkusz- és a mozgásművészet univerzális nyelvén figyelmeztetnek minket arra, hogy az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad, és a föld néptelen lesz. De még van egy percünk, hogy megmentsük magunkat, és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a Földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre.
![]()
STÁB: Rendező: Halász Glória / Producer: Fekete Péter / Co-producer: Dr. Borsós Beáta / Line producer: Pál Dániel Levente Pál, Szilczer András / Forgatókönyv: Halász Glória, Pál Dániel Levente, Szilczer András / Koreográfus: Fejes Kitty / Zene: Farkas Bence / Costume designer: Martonosi Attila / Fényképezte: Nagy Attila, Kardos Zsolt, Zángó Tamás / Hang: Bontó Richárd
Szereplők: Erika Mryl, Andrii Lyko, Sobirov Bekzodbek, Toshpulatov Bobur, Vladimir Erofeev, Elvira Sergienko, Grigorii Sergienko, Azerefegn Leul Moges, Basaznew Zerihun Demisse, Alegn Habtamu Getachew, Astawesegn Tadiwos Getachew, Chebud Yared Aschaiew, Demessie Eliyas Messaye, Fantaw Surafel Arega, Hailu Anteneh Wondemagene, Semeneh Endriyas Abayu, Andrejs Fjodorvs és a Budapest Capital Circus Ballet táncművészei
![]()



