bezár
 

art&design

2025. 09. 25.
Contemporary kiállítás a Bálnában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtöktől vasárnapig várja a látogatókat a III. Budapest Contemporary kiállítás és vásár (BCT), amelyen negyven galéria megközelítőleg kétezer műtárgya lesz látható a Bálnában.

Az idei rendezvény egyik különlegessége a nemzetközi stand, amely a Magyar Kortárs Galériák Egyesületéhez tartozó tíz galéria nemzetközi művészeinek mintegy negyven munkáját mutatja be – hangzott el az eseményt bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

prae.hu

Tausz Ádám, a rendezvény főszervezője kiemelte: a korábbiaknál nagyobb területen megvalósuló Budapest Contemporary kiállításon és vásáron mások mellett Vera Molnar, Agnes Denes, Andrea Fogarasi és Anna Mark alkotásai is megtekinthetők lesznek.

Idén először egy felsőoktatási intézmény, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), valamint egy múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeum is saját standdal vesz részt az eseményen a negyven kiállító galéria mellett – hangsúlyozta a főszervező.

Tóth Lili Rebeka, a BCT nemzetközi standjának kurátora elmondta, hogy a Budapest Contemporary kiállítás és vásár nemzetközi standján húsz kiállító művész negyven alkotását két teremben tekinthetik meg az érdeklődők.

Kollmann Szilvia, az Art Advisory Budapest alapítója kiemelte, hogy a BCT-n Victor Vasarely 1982-ben készült, Yva-B című különleges alkotása is látható lesz, amelynek értéke hozzávetőleg 50-60 millió forint.

Az amerikai magántulajdonból francia magángyűjteménybe került, négyzetekből formálódó nyolcszögű hengert ábrázoló alkotást hosszú előkészítés után Párizsból szállították a rendezvénynek otthont adó Bálna rendezvényközpontba – tette hozzá Kollmann Szilvia, aki kivételes alkalomnak nevezte, hogy egy nagyméretű, külföldi magántulajdonban lévő Vasarely-képet nem múzeumi körülmények között csodálhatnak meg az érdeklődők.

Borbély-Tardy Anna, a Ferenczy Múzeum igazgatója elmondta: igyekeztek azokat a vállalkozásaikat kiemelni, amelyek hidat képeznek a kortárs világgal és a piaci szférával, ezért tartották fontosnak, hogy bemutassák grafikai műhelyüket, amely évtizedek óta szolgálja a Szentendrére látogatókat.

Hozzátette, hogy a Bálnában gyűjteményük női portrékat ábrázoló darabjai közül megtalálható lesz Anna Margit, Ferenczy Noémi, Modok Mária, Miháltz Pál és Csontó Lajos nőreprezentációja is. A portrék sorába illeszkedik egy 1940-es évekből származó gázálarc éppúgy, mint Kovács Margit Női fej című terrakotta plasztikája – jegyezte meg.

A Ferenczy Múzeum tájékoztatása szerint a képzőművészeti vásáron a nagyközönség olyan szentendrei művészektől is láthat szitanyomatokat, mint Balogh László, Haász János, Hajdú László vagy Vincze Ottó. Kiemelték, hogy a múzeum szeretné az eseményt gyűjteménye állapotának javítására is felhasználni, így gyűjtést szervez, amelynek bevételét Ámos Imre (1907-1944) festőművész alkotásainak restaurálására fordítja egy későbbi kiállítás reményében.

A BCT szervezői által kiadott közlemény szerint a Budapest Contemporary kiállításon és váráson idén is tárlatvezetésekkel és gyerekprogramokkal várják a nagyközönséget. A Szipál Archívum a Szipál Márton-emlékév alkalmából több mint száz négyzetméteres kiállítótérben, 48 műtárggyal emlékezik meg Szipál Mártonról (1924-2016), Hollywood magyar fotósáról. Budapesten kizárólag a BCT-n láthatók a művész vintage felvételei és ikonikus tengerentúli sztárportréi – hangsúlyozták.

 

Fotó: BTC Budapest Contemporary 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 43. számáról
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Parti Nagy Lajos kötetbemutatója a Magvető Caféban
irodalom

A 2025-ös Margó második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés