bezár
 

színház

2025. 09. 26.
Nagy Viktor marad a Csiky Gergely Színház igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az intézményt jelenleg is igazgató Nagy Viktor színművészt bízta meg öt évre a Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ vezetésével a somogyi vármegyeszékhely közgyűlése csütörtökön.

A posztra egyedüliként pályázó szakember 2030. szeptember 30-ig láthatja el a teátrum igazgatói feladatait.

Szkéné színház

Nagy Viktor július 1-je óta áll a színház élén, Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester egy évre nevezte ki őt azután, hogy elődje, Fülöp Péter bejelentette, az idény végén távozik az intézménytől. A településvezető jelezte egyúttal, hogy Nagy Viktor megbízásának ideje alatt kiírják az igazgatói pályázatot, amelynek eredményeként öt évre választanak vezetőt az intézmény élére.

A pályázatra jelentkezőkkel szemben követelményként fogalmazták meg a szakirányú felsőfokú végzettséget és legalább 5 év szakmai, vagy 3 év előadóművészeti szervezetben szerzett vezetői gyakorlatot.

Nagy Viktor az előterjesztés mellékleteként olvasható és a szakmai bizottság által egyhangúlag támogatott pályázatában azt írta: olyan alkotóműhelyt kíván létrehozni, amely teret ad és inspirációt nyújt íróknak, színészeknek, rendezőknek és valamennyi színházi alkotónak, miközben a közönséget is aktívan megszólítja és bevonja.

Szeretné elérni, hogy a színház ne csupán a bérletesek otthona legyen, hanem olyanoké is, akik eddig még nem jártak rendszeresen az intézménybe – jegyezte meg.

A Csiky Gergely Színház a Facebook-oldalán azt írta, Nagy Viktor 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán, Zsámbéki Gábor osztályában. A diploma megszerzését követően az ő bátorítására szerződött a Csiky Gergely Színházhoz.

Saját vallomása szerint életének legfontosabb 10 éve volt a Kaposváron töltött időszak – tették hozzá.

Kiemelték, Nagy Viktor 2005-ben, még társulati tagként megalapította a Kultkikötőt, 2009-től a Budapesti Kamaraszínház, 2014-től a kecskeméti Katona József Színház színművésze, 2014-től a Thália Színház színművésze, majd 2022-től művészeti vezetője volt.

Ezen időszak alatt is figyelemmel kísérte a Csiky Gergely Színház előadásait, 2022-től a művészeti tanács tagjaként vállalt szerepet a színház életében.

 

Fotó: wikipédia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Madame Tartuffe a Pesti Színházban
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón

Más művészeti ágakról

Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja
Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötetéről
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 41. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés