art&design

A tárlat a Budapesti Metropolitan Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatói és oktatói, valamint a Magyar Plakát Társaság alkotóinak közös munkájából született, egy egyetemi kurzushoz kapcsolódó féléves projekt részeként – közölte a múzeum pénteken az MTI-vel.
A kiállítás középpontjában az otthon fogalmának vizuális megjelenítése és annak időbeli változásai, a paraszti kultúra feliratos tárgyainak üzenetei állnak. A hallgatók a Skanzen gyűjteményi tárgyainak – például falvédők, házi áldások, régi háztartási feliratok – diskurzusát vizsgálták, amelyek egykor a hétköznapok meghatározó vizuális elemei is voltak. Azt kutatták, hogy mit jelentenek ezek a feliratok ma, hogyan változott meg az otthonról, melegségről, biztonságról alkotott képünk, és hogyan lehet minderre kortárs grafikai eszközökkel reflektálni.
A kiállított művek egyéni, szubjektív alkotói válaszok ezekre a kérdésekre. A hallgatók grafikai plakátokat és objekteket hoztak létre, amelyek a Skanzen gyűjteményéből választott tárgyak gondolatiságát tükrözik.
A projekt egyik különleges szabálya az volt, hogy az alkotók nem használhatták a klasszikus népművészeti motívumokat. Ehelyett saját generációjuk vizuális kultúrájából merítve, kortárs vizuális nyelven, saját élményeikre és környezetükre építve fogalmazták meg alkotásaikat.
A kiállítás nemcsak vizuális élményt nyújt, hanem párbeszédre is hív. A látogatók bepillantást nyerhetnek abba, hogyan kapcsolódik össze múlt és jelen, hagyomány és design, etnográfia és vizuális művészet.
A munkák hátterében alapos néprajzi és vizuális kutatás állt. A hallgatóknak ugyanis meg kellett érteniük a választott tárgy történetét, funkcióját és jelentését, hogy valódi, mély reflexiót adhassanak rá. A tárlat tehát a kreatív gondolkodás és a tudományos kutatás találkozásának lenyomata, amely méltó módon emlékeztet arra, hogy a néprajz nem csupán a múltról, hanem jelenünkről is szól.
A kiállítás november 9-ig tekinthető meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Magtárában, a múzeum nyitvatartási idejében.
Fotó: szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum / oszifesztival.hu