bezár
 

irodalom

2025. 10. 20.
Krusovszky-adaptáció a Budapest Bábszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Krusovszky Dénes első regényét viszi színre a Budapest Bábszínház: az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő, Akik már nem leszünk sosem című előadás november 8-tól látható a Kemény Henrik Teremben ‒ értesítették az MTI-t szombat délután.

A színház MTI-hez eljuttatoközleménye szerint következő bemutatójuk több okból is különleges: az Akik már nem leszünk sosem monodrámaként, Barna Zsombor egyszemélyes előadásában lesz látható, aki a prózai színjátszást tárgyjátékkal ‒ a hazai bábszínházi palettán ritkán használt bábtechnikával ‒ vegyítve kelti életre a történetet.

prae.hu

Mint írják, Krusovszky Dénes 2018-ban megjelent első regénye személyes és társadalmi traumákat feltáró, több idősíkon játszódó történet, amelyet mélyen áthatnak az elhallgatott traumák terhei és az identitáskeresés dilemmái.

A 2019-ben Libri irodalmi közönségdíjjal kitüntetett regény érzékenyen ábrázolja, hogyan hat a kollektív emlékezet és a személyes múlt a jelen élethelyzetekre. Ennek a műnek egy részéből készített - az eredeti regény szellemiségét megtartva ‒ monodrámát Macsuka Patrik, amelyet Dékány Barnabás állít színpadra, akit már régóta foglalkoztatott a mű színre vitele..

A történet szerint Aszalós Ferenc 1956-ban részt vesz a Hajdúvágáson lezajlott pogromban. Később, egy kórházi ágyhoz láncolva, vastüdőbe zárva megmozdul benne valami, ezért egy váratlan kéréssel fordul az őt ápolóhoz. Egy magnót kér, de nem zenét hallgatni, hanem vallani akar. Rögzíteni valamit, amit eddig nem lehetett kimondani.

Évtizedekkel később Lente Bálint megtalálja ezeket a kazettákat az elhagyatott tüdőszanatórium épületében. Nyomozásba kezd, megpróbálja feltárni az elfojtott traumák rendszerét, a bűntudat, a felelősség, a hallgatás és beszéd közti bonyolult viszonyokat ‒ áll az ismertetőben.

Az előadás zenéjét a Peer Gynt zenei világáért is felelős Eklics Dániel jegyzi, a fényeket Szondi György, a látványt pedig a Budapest Bábszínházban először dolgozó Ottlik Jikka tervezi.

A Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban létrejövő Akik már nem leszünk sosem című előadásnak Budapesten a Kemény Henrik Terem ad otthont, januártól pedig az ország több pontján is látható lesz vendégjátékként.

A fotó forrása: A Budapest Bábszínház Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az ismeretlen Gyóni
Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja
A Könyvfesztivál utolsó napjáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 40. számáról

Más művészeti ágakról

Merészen új gyerekkönyvek
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Gyerekirodalmi gyorstalpaló Romániából
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés