zene

Az esten Beethoven, Grieg és Vorisek művei hangzanak el, a szólista pedig Adam Gutseriev zongorista lesz – hangzott el a koncertsorozatot bemutató budapesti sajtótájékoztatón kedden. A sorozat keretében a zenekar Adam Gutseriev és Dali Gutserieva csellista közreműködésével október 25-én és 27-én Prágában lép fel.
Az 1951-ben alapított PKO – Prágai Kamarazenekar (PKO) – Európa négy legrégebbi kamarazenekara közé tartozik. Kezdetben főként a korai cseh művek, a klasszicizmus és a korai romantika darabjainak értelmezésére összpontosított, később azonban repertoárját 20. századi kompozíciókkal, majd kortárs szerzők új műveivel is bővítette. Csaknem 75 éves fennállása során 64 országban adott koncertet, és Magyarországon is többször fellépett. Karmesterei között olyan nevek szerepeltek, mint Sir Charles Mackerras, Václav Neumann, Gerd Albrecht és Trevor Pinnock.
A mostani koncertturné fellépésein vezénylő Emmanuel Plasson 1994-ben első helyezettje lett a Donatella Flick Nemzetközi Karmesterversenynek. 1997-ben ő vezényelte a londoni Királyi Balett észak-amerikai turnéját, amely során többek között a New York-i Metropolitan Operában is felléptek. A következő két évadban a Metropolitan Opera segédkarmestere volt, 2011 és 2016 között pedig a vermonti Middlebury Opera zenei igazgatójaként dolgozott. Ezt követően a Hawaii Opera főkarmesteri és művészeti igazgatói posztját töltötte be 2020 áprilisáig. Legutóbb a New York Városi Balett előadásain vezényelt New Yorkban és Washingtonban.
Dali Gutserieva 1999-ben született, és a Kalaidos Zenei Főiskolán végzett. Hatéves kora óta foglalkozik zenével. Számos nemzetközi csellóverseny első helyezettje és díjazottja. Az elmúlt években fellépett a Dán Királyi Zenekarral, az astanai Opera Zenekarával, az azerbajdzsáni Állami Szimfonikus Zenekarral, valamint koncerteket adott Párizsban, Brüsszelben, Amszterdamban és Londonban is.
Adam Gutseriev 2005-ben született, jelenleg a Kalaidos Zenei Főiskola második évfolyamának hallgatója. Zenei pályafutását ötévesen kezdte, és 11 éves korában már megnyerte a VII. Amigdala Nemzetközi Fiatal Zongoristák Versenyét Olaszországban. Számos rangos nemzetközi verseny díjazottja. Rendszeresen turnézik külföldön, fellépett többek között Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Ausztriában, Törökországban és Egyiptomban is. Játszott együtt a Dán Királyi Zenekarral, az azerbajdzsáni Állami Szimfonikus Zenekarral és a Sziléziai Filharmónia zenekarral, valamint dolgozott együtt Daniel Oren izraeli karmesterrel is.
Fotók: Budapest Music Center oldala